Hiába ért véget a Márton-nap, a Villányi borvidéken egész novemberben pincetúrákkal, pazar libavacsorákkal és újborokkal ünnepelnek a helyi pincészetek. November 18-án Villánykövesd műemléki pincesorán szerveznek pincejáró túrát, amely során a 3 pincében összesen tízféle bort kóstolhatnak a látogatók. A borok mellé ínyenc libafalatok járnak, így az ételért és italért összesen 5500 forinttal kell majd kalkulálni fejenként.
A Vylyan Teraszon már a KAKAS Rozét és a Bogyólét lehet megkóstolni, az újborokat pedig itt is hagyományos libafogások kísérik majd. Ha még nem kóstolt libakolbászt vagy libaszalámit, akkor itt érdemes ezt pótolnia. De november 19-én tartja a Márton-napi Libanapokat Günczer Tamás pincészete is, ahol svédasztallal, korlátlan újborfogyasztással és szervezett üzemlátogatással várják a szomjas érdeklődőket. A Sauska pincészet szintén szombaton készül őszi libafalatokkal, és egyben olyan fogásokkal, mint a rakott fűszeres libaterrine, a libabelsőségek vagy a jó kis ropogós libacombok.
Így van ez Örkényben, amelyet a fővárostól egy órás autózással is elérhetünk. Itt tartják ugyanis november 18. és 20. között a háromnapos Téli Forraltbor Fesztivált és egyben a Gasztronómiai Nagyvásárt, amelyre a szervezők idén egy egyedi Forraltbor Fesztiválos bögrét is megálmodtak.
Napközben gasztronómiai vásárt tartanak, így aztán kóstolhatunk majd klasszikus magyaros ételeket, miközben napszaktól függetlenül a forralt bor határozza majd meg a hangulatot. Esténként többek között az Anna and the Barbies, Freddie, Fenyő Miklós és Charlie zenél majd. A hétvége folyamán a látogatók szavazatai alapján az is eldől, hogy ki nyeri a 2016-as év Forraltbora címet. A fesztivál teljes ideje alatt korcsolyapálya üzemel majd a piac mögötti területen, amit ingyen lehet használni és még felszerelést is lehet bérelni. Minderről bővebben itt.
A Borkorcsolya Napokon három település – Egerszalók, Demjén és Egerszólátot – boraival és borkorcsolyáival ismerkedhetnek meg november 18. és 20. között. A rendezvényre nyitott pincékkel és finomságokkal készülnek a települések. Az egerszalóki Barlanglakásoknál ingyenes kenyérsütő bemutatót is tartanak.
De ha már egyszer a környéken járnak, akkor menjenek el Egerbe is, ahol Gasztronómiai és Böllérfesztivált tartanak szombaton és vasárnap. Amíg a szülők a kolbásztöltő versenyen figyelik, hogyan csapnak össze a böllérek, addig a gyerekek vidámparkban játszhatnak vagy gyerekműsorokat nézhetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.