Egy síterep, ami szinte csak a miénk

Florian Nussbaumer élménybeszámolója

Ha becsukom a szememet, belül még mindig hallom, ahogy a hó finoman ropog a síbakancsom alatt, amint a felvonó felé igyekszem a friss havon át. Aztán elém tárul a csodás alpesi panoráma.

Ki gondolta volna, hogy a végén még korán kelő leszek? Hiszen ennyire azért nem vagyok lelkes síelő, akinek mindenáron el kell érnie az első felvonót, és már a reggelinél amiatt izgul, hogy nehogy lemaradjon valamiről! Én inkább kényelmes típus vagyok. Elsőként lesiklani a pályán? Ezt azonban egyszer mindenképpen ki kell próbálni: az egész síterepen szinte teljesen egyedül! Nincs más, csak a lélegzetelállító panoráma, a feltörő érzések, és a tél összetéveszthetetlen illata, amit igazán csak ilyenkor, kora reggel lehet érezni, amikor szinte harapni lehet a friss levegőt. Körülöttem pedig sehol egy lélek. Nem látok mást, csak a hegyeket és a lesiklópályákat. Amikor a reggeli szürkületben megszólalt az ébresztőóra, még el sem tudtam képzelni, hogy mi vár itt rám. Ahogyan itt állok, úgy érzem: ezt az élményt nem lehet elmesélni vagy elképzelni, csak megtapasztalni!

Szinte egyedül a síliftben

Kevéssel hét óra előtt találkoztunk a sífelvonónál, csupán néhány ember. Ez már önmagában is élmény: Nem kell sorban állni a lift előtt, nincs lökdösődés, stressz – csupán egy kis, barátságos csapat. A felfelé vezető úton a táj is lenyűgöző: érintetlen hó, melyben csupán egy nyuszi tappancsának nyomait fedezzük fel. Szinte már giccsesen romantikus és idilli látvány. Talán jobb lett volna egy kicsit kevesebbet beszélgetni, és jobban elmélyülni a természet nyugalmában. De érthető az izgalom is: még sosem voltunk hasonló helyzetben, és tele vagyunk várakozással!

A megérkezés pillanata

A legtöbben valószínűleg már rég várnak erre a percre, fel van írva a naptárukba a különleges esemény, vagy a telefonjukban állítottak be egy emlékeztetőt. És meg kell mondanom: az élmény minden várakozást felülmúlt. Amint kiszálltunk, szinte elállt a szavunk. A hegyek mögül épp felkelő nap, a még érintetlen pályák, a hó csillogása olyan látvány, amit nehéz szavakba önteni. A gondolatok és a közlésvágy hirtelen eltűnt, és ezekben a percekben csupán a tájban gyönyörködünk.

Nyomokat hagyni a hóban

Azt hiszem, még sosem élveztem ennyire a síelést. A lesiklás lendülete mindig nagy élmény, de itt fent, ebben az idilli nyugalomban valahogy mégis más, és sokkal nagyobb örömet okoz. Kis csapatunk minden tagja a maga módján lelkes: Vannak köztünk „szakértők", akik rögtön a hó és a még érintetlen pályák minőségét szemrevételezték elégedetten. Mások annak örültek, hogy nincs olyan nagy nyüzsgés a pályán. Én egyszerűen csak le voltam nyűgözve a természettel való tökéletesen egybeolvadás élményétől!

A vádlimban jelentkező fájdalom sem zavart igazán – hiszen pontosan tudom, hogy nem vagyok egy nagy sportember. De erről is megfeledkeztem egy pillanat alatt. Ami már önmagában is emlékezetes!

Ahogy mondani szokták: ráéreztem a dolog ízére

Az álomszép tájban, pompás lejtőkön gyorsan repült az idő. Nagyjából két óra síelés után jutott csak eszembe, hogy ma még alig ettem valamit. Még szerencse, hogy a korai sízők az Early Morning Skiing csomaggal a Karbachalm hüttébe is betérhetnek. A kilátás a környező hegyekre innen is lenyűgöző – az ízletes reggeliről nem is beszélve! Talán a mozgás, vagy a kristálytiszta levegő is szerepet játszott, de úgy éreztem, ilyen finomat még nem ettem! Számomra mindenesetre ez is különleges volt.

Információk és ajánlatok Ausztriai üdülése megtervezéséhez itt