Turistaház nyílt a Hármashatár-hegyen

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 15. 09:54
Ősztől használható az a 38 férőhelyes turistaház, amely éveken át pilótaotthonként működött a Hármashatár-hegyen. Ma már a turistaház mellett rendezvényközpont, étterem, erdei iskola és egy gyönyörű budapesti panorámával ellátott kilátópont is várja a bakancsos turistákat.

A Pilisi Parkerdő Zrt. 2012-ben kezdte meg a Hármashatár-hegy újjászületésével kapcsolatos munkálatokat. A cél az volt, hogy ZöldBázis Turistaközpont néven egy korszerű ökoturisztikai létesítményt hozzon létre, amely egyben méltó módon tiszteleg a terület nagy múltra visszatekintő repüléstörténeti hagyományai előtt - olvasható a közleményben.

Fotó: Vajda Bertalan / Pilisi Parkerdő Zrt.

2014 tavaszán adták át a hármashatár-hegyi Erdő Ajándéka Erdei Iskolát, felújították a Hangár Bistrot, és korszerűsítették a rendezvényhangár tetejét. 2015-ben pedig megkezdték a kilátópont és a turistaház építését. A beruházásoknak köszönhetően mára rendezvényközpont, étterem, erdei iskola, kilátópont és most már egy minden igényt kielégítő turistaház is várja a látogatókat csodálatos budapesti panorámával.

Az egykori pilótaotthonként funkcionáló, teljesen újjászületett Hármashatár-hegyi Turistaház
Koller József Ybl-díjas tervező munkáját dicséri. Az épületben 38 férőhelyet alakítottak ki: a vendégek 12 kétágyas, 8 és 6 ágyas szobákban pihenhetnek. A látogatók rendelkezésére áll egy közösségi helyiség is, teljesen felszerelt konyhával. A turistaházat az érdeklődők idén ősztől használhatják.

Fotó: Vajda Bertalan / Pilisi Parkerdő Zrt.

A Pilisi Parkerdő Zrt. a „Bejárható Magyarország" programhoz kapcsolódó turisztikai fejlesztéseivel arra törekszik, hogy a természetjárókat megfelelő infrastruktúrával és szolgáltatásokkal fogadó turistaparadicsomként működhessen. A hármashatár-hegyi fejlesztések esetében mindez Budapest belvárosától alig negyedórányi távolságra valósult meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.