A barack, a levendula és a kollektív szekérhúzás hétvégéje

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 01. 08:46
Ezen a hétvégén giga fényfestést kap a pécsi bazilika, óriási levendulás buli lesz Pannonhalmán, miközben Boldogkőváralján a gönci barackot lekvár, fagylalt és pálinka formájában is megünneplik. Szombaton pedig a Városligetbe húznak egy szekeret, hogy megkezdődhessen az India Fesztivál.

Újrafestik a pécsi bazilikát

Középkori harcosok, történelmi divatshow és ötméteres sárkányok is lesznek a pécsi Zsolnay Fényfesztiválon július 1. és 3. között. Ezen a fesztiválon életre kel a múlt, amelyet a világ számos szegletéből érkező művészek, gladiátorok, zsonglőrök és vásározók idéznek meg. A látogatók a háromezer fős szabadtéri színpad világsztárokat felvonultató koncertjein vehetnek részt, míg a mediterrán hangulatú utcákon új cirkuszi és utcaszínházi produkciók szórakoztatják a közönséget.

Fotó: Zsolnay Fényfesztivál

Amikor pedig már besötétedik, fényárba borul a pécsi belváros, álló és mozgó fényfestészeti alkotásokban, fényépítményekben és fényinstallációkban lehet gyönyörködni. Pénteken és szombaton este ugyanis a közönség Magyarország első nemzetközi építészeti fényfestő versenyének döntőjét láthatja a pécsi Székesegyház homlokzatán és tornyain. A programokról itt talál részleteket!

Ünnepelje ön is a gönci barackot!

Szombaton és vasárnap tartják az idei Gönci Barack Vigasságot Boldogkőváralján, ahol a gönci barackot lekvár, fagylalt és pálinka formájában is megünneplik. Itt aztán tényleg minden a barackról és az abból készült helyi finomságokról szól majd. De lehet majd falatozni a környék neves éttermei közül például az Anyukám Mondta legendás fogásaiból, a Sárga Borház grillrácson sültjeiből, az Aranygombos házias kínálatából, a Kassai Séfek kreatív ételeiből, a Keszegsütő ropogós finomságaiból és a helyiek eszeveszetten ízletes barackos gombócaiból is.

Fotó: Gönci Barack Vigasságok

A Gönci Barack Vigasság ideje alatt a Bestillo Pálinkaházban különleges "párlatvezetést" tartanak, ahol megnézhetjük, hol született a barackünnep ötlete, és, hogy hogyan készül a földrajzi eredetvédett gönci barackpálinka. A gasztronómia mellett aztán lesznek majd kézműves bemutatók és foglalkozások, a gyerekeknek kollektív meseolvasás és ámulhatnak majd bűvészmutatványokon is. A szombati fellépők között a Kowalsky meg a Vega és a Blahalouisiana zenekart találjuk, a vasárnap meghívott sztárvendége pedig Freddie lesz. Bővebben a programokról itt olvashat.

Levendula és jazz Pannonhalmán

Péntektől vasárnapig tartják a Pannonhalmi Szent Márton Jazzfesztivált is, amelyen nemcsak a koncertek és a virágzó levendula, hanem a levendulás édességek és apátsági borok miatt is érdemes részt venni. A műsort a Pannonhalmi Bencés Gimnázium idén 10 éves Bencés Big Bandje nyitja Majsai Gábor énekes, Muck Ferenc és Jasper Andor szaxofonosok közreműködésével. Őket a 2016-ban hazánkban csak Pannonhalmán koncertet adó Tony Lakatos Quintet és az est fénypontjaként a németországi [re:jazz] követi.

Fotó: Pannonhalma Élmény

A fesztivál hétvégéjével egy időben, sőt, egészen július 10-ig zajlanak a Pannonhalmi Levendulanapok. A monostor gyógynövénykertjében, gyógynövényházában és az Apátsági Múzeum udvarán a levendulatermesztés történetéhez és felhasználásához kapcsolódó múzeumpedagógiai programokat tartanak. Lesz levendulacsokor-kötés, táskadekoráció- és aromakeverék-készítés. Július 3-án pedig első alkalommal rendezik meg a Pannonhalmi Levendula SWEET édességünnepet, amely során cukrászmesterek, kézműves cukrászdák és csokoládémanufaktúrák levendulás finomságait lehet megkóstolni. A programokról bővebben az esemény Facebook-oldalán.

Szekérhúzás a ligetig

Szombaton 10 órakor kezdődik a 23. Szekérfesztivál, amelynek szekere a fővárosi Vörösmarty térről indul és a Deák tér - Andrássy út - Hősök tere - Városliget útvonalon halad. A szekér 13 órára érkezik a Városligetbe. "A fesztivál a tolerancia, a lelkiség és az erőszakmentesség szimbóluma. A hívők a szekér húzásával fejezik ki jelképesen azt a vágyukat, ahogy szeretnék magukat visszahúzni, közelebb hozni Istenhez" - fogalmaznak közleményükben a szervezők. A menet előtt az előző évekhez hasonlóan most is lovasok, táncosok és gólyalábasok haladnak.

A Városliget zöld füves területén estig tartó India Fesztivállal várják az érdeklődőket, ahol India kultúráját a gasztronómiától kezdve a művészeteken át egészen az önismereti, filozófiai mélységekig ismerhetik meg. De lesz jóga, indiai zenei bemutató, hennafestés, tánckavalkád, dobshow, gyerekprogramok, előadások, kérdezz-felelek programok, ételkóstoló és indiai bazár is. A színpadi műsort Rahul Chhabra, India magyarországi nagykövete nyitja meg. A rendezvény ingyenes, a programokról bővebben itt olvashat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.