Tóth Attila, a légitársaság képviseletét ellátó Aviareps magyarországi vezetője az airportal.hu-nak elmondta, hogy kitolták a szezont, és már június elejétől elindítják a járatokat, amelyek október második hetéig szállítják majd az utasokat.
A légitársaság Montreal kiesésével biztosítja a csatlakozást a város felé, illetve dolgoznak azon, hogy a vancouveri járatok is elérhetőek legyenek mindkét irányban.
A járat továbbra is hetente egyszer közlekedik, a szerdán Torontóból felszálló gép csütörtökön 10.40-kor érkezik és 12.15-kor indul vissza. Tóth Attila elmondása szerint a piaci igényt heti egy járattal is ki tudják szolgálni, 2015-ben az átlagos töltöttség 95 százalék volt és a business osztályon is 98 százalék körüli volt a kihasználtság. Az utasok 65 százaléka be-, 35 százaléka pedig kiutazó volt.
Arra nem lehet számítani, hogy a cég egész évben üzemelteti a járatot, mert a téli időszakban a Karib-szigetekre irányítják át az összes gépet. A térségbe Prága mellett 2016-ban az Air Transat Zágrábba indít még járatot.
Az Air Transat Kanada egyik vezető légitársasága, mely évente több mint 3 millió utast szállít a világ 30 országának közel 60 városába.
Az útvonalon a 2016-os menetrendben konkurenciát is kap az Air Transat, mivel az Air Canada Rouge is járatot indít Toronto és Budapest között. A cég Boeing 767-esei a legutóbbi információk szerint június 10. és október 15. között hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken 22:35-kor indulnak Torontóból és a következő napon, 13:35-kor érkeznek meg Budapestre, majd 15:05-kor indulnak vissza és helyi idő szerint 18:45-kor érkeznek meg a kanadai városba.
Hatféle fedélzeti szendvics közül válogathatnak az Air Transat utasai - 2016.04.19.
A kanadai Air Transat légitársaság Euro Bistro néven vezette be az á la carte fedélzeti ellátását a tengerentúli járatainak economy osztályán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.