700 m-es magasságban nyílt bringás szálláshely a Mátrában

rudolf tanya
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 02. 14:36
Az Országos Kékkörhöz kapcsolódó kerékpáros pihenőhellyé és turistacentrummá alakította a Mátrában fekvő Rudolf-tanyát az Egererdő Zrt. A beruházás 70 millió forintba került.

A fejlesztéssel a Mátra megismerését segítő kiindulóponttal lettek gazdagabbak a turisták, mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. "A 700 méter tengerszint felett fekvő Rudolf-tanya a kerékpáros turizmus fellegvára lehet" - tette hozzá.

Fotó: un2112 / Indafotó

A korábban munkásszállásként szolgáló Rudolf-tanya immár igazi pihenő-, illetve szálláshellyé, "bringás központtá" vált, mondta Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója. A 70 millió forintos beruházás révén összesen 72 embernek tudnak szállást biztosítani. A költségek zömét, mintegy 50 millió forintot pályázaton nyerte el a zrt., a többit saját erőként tették hozzá.

Az Egererdő 2010 óta tervszerűen újítja fel a turistaházait, erre eddig 2,1 milliárd forintot fordítottak. Ennek az összegnek mintegy 70 százaléka pályázati forrás volt. A Rudolf-tanya a negyedik felújított turistaházuk ebben a programban, írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.