60 ezer ülőhellyel több lesz jövőre Budapest és London Heathrow repülőtere között, ugyanis a járatot üzemeltető British Airways bejelentette: napi három helyett négy közlekedik majd a 2016-os nyári menetrendben, vagyis május 3-tól október 29-ig.
A legújabb napi járat 12:45-kor száll fel Londonból és 16:15-re ér Budapestre, visszafelé pedig 17:10-kor indul és 18:50-kor száll le London Heathrow repülőterén. Az időpontok helyi idő szerint értendők.
A menetrend új átszállási lehetőséget jelent egy sor olyan távoli desztináció felé, mint Hong Kong, Sydney vagy Fokváros, emellett a Budapestre tartó utasoknak is kényelmesebb lesz – kevesebb átszállási időt jelent majd, ha egyebek mellett Los Angelesből, San Fransiscóból, vagy Montrealból érkeznek.
A Budapestről közvetlenül elérhető országok közül a legnagyobb küldő piac Nagy-Britannia, ebből pedig toronymagasan kiemelkedik London (négy repülőtérrel), hiszen csak ezen a viszonylaton idén közel egy millióan utaztak eddig. London legnagyobb és legforgalmasabb légikikötőjébe, a heathrow-i repülőtérre egyedül a British Airways kínál járatokat.
A rendkívül telített Heathrow-n különösen nehéz repülési résidőt, szaknyelven slot-ot kapni, ezért is komoly fejlemény, hogy a British Airways napi plusz egy Budapest-London Heathrow járatot indít jövő nyáron.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.