Liba szusi és skót-magyar sörvacsora a Gellért szállóban

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 30. 12:17
Liba szusi és skót-magyar sörvacsora a Gellért szállóban

Borok-Libák-Fűszerek címmel négynapos Márton-napi Borfesztivált tartanak november 5-8 között a Gellért Szállóban. A nulladik nap a sör körül forog, kultúrtörténeti érdekességekkel valamint skót és magyar sörös ételekkel, a többi napokon a kortárs gasztronómia legjobb éttermeiből érkeznek séfek valamint itt kóstolható – a világon először – a pekingi liba és a liba szusi, Wang mester és Maki Chef tálalásában – áll a rendezvény sajtóanyagában.

November 5-én, csütörtökön Paul Mizener skót mesterszakács és Frideczky András, a Gellért Söröző séfje alkotta különleges menüsort kóstolhatjuk végig. Előételként csirke- és libamájat sörös hagymalekvárral és skót zsemlével, majd malacpofa krémlevest, végül eredeti skót haggist tűzhetünk a villánkra, a (sör)hab a tortán pedig a mogyorómousse-os feketesör pite lesz. Az ízek összecsapása előtt azonban alapos kiképzést kaphatunk Katona Csaba történész sörkurzusán, ahol hatféle sörbe nevethetünk bele a történész stand up comedy-vel is felérő előadásán.

Az 5 étterem 5 fűszer vacsora keretében a Gellért Söröző, az Alabárdos, a Viator Étterem, a Mák Bistro és a Laci!Konyha!, azaz öt kiváló hazai étterem séfje készít ízletes „ódát" egy-egy fűszerhez. A menüsoron olyan fogások szerepelnek, mint a frissítő citromverebénás libamáj, a zöldkorianderes libaleves, az ínycsiklandozó lestyános libaszárnytő vagy a libával töltött káposzta. A fogásokat pedig a VinCE Magazin főszerkesztője által ajánlott borokkal lehet leöblíteni.

A Fűszerkurzus keretében pedig azt is megtudhatjuk, hogy miként érdemes a fűszerekkel bánni. A mesterkurzus előadói között van Ambrus Lajos, aki a novemberben megjelenő Magyar konyha magazin Fűszerkönyvének szerzője, segítségével a tradicionális és újhullámos hazai fűszereket fedezhetjük fel, Herczeg Ágnes borszakértő a fűszerek és a borok párosításáról beszél. Pénteken Litauszki Zsolt a Zsidai Group kreatív séfje kurzusán a fűszerek gyakorlati használatát sajátíthatjuk el, míg szombaton Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke és az Onyx F&B igazgatójának falatkáit ízlelhetjük meg.

Gellért Hotel zeneterem Fotó: Gellért Hotel Forrás: Travelo

Nem csak ezekért a gasztronómiai kalandokért érdemes ellátogatni az eseményre, hanem a borokért is! Pénteken a Bor és Piac válogatásában olyan kézműves borászatok, vidéki gyöngyszemek érkeznek, akiknek boraival ritkán találkozhatunk a fővárosi boros polcokon. Szombaton a Bortársaság válogat, a legnagyobb neveket és legkiválóbb borokat felsorakoztatva a kiállítók között. A korlátlan bor- és pálinkakóstolás mellé mindkét nap gasztro kiállítók is csatlakoznak.

Mindkét nap lesz After Party is, pénteken a Sister Act, azaz Tóth Vera és Tóth Gabi koncert, utána pedig DJ Garami szórakoztatja a nagyérdeműt, szombat estére pedig érkezik a Kiscsillag zenekar és az Anima Sound DJ Set. Az After party alatt az ország egyik legfelkapottabb helye, a DiVino Borbár várja a vendégeket.

Belépő a sörkurzusra 3490 forint, a 4-fogásos skót-magyar sörvacsora, belépéssel a sörkurzusra 6990 forint Egynapos belépő a fesztiválra és az after partyra, korlátlan kóstolással és kóstolópohárral 5990 forint, mindez az 5 fűszer-5 étterem borvacsorával kiegészülve 12990 forint. A lakosztályétteremre pedig már nem lehet jegyet kapni.

Programnaptár, borászatok, menüsorok, koncertek és további részletek a fesztivál honlapján.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.