A rágó a repülés egyik alaptartozéka – így gondolják legalábbis, akiknek komoly fülfájást, vagy csak simán füldugulást okoz a le- és felszállás, és nem tudják másként átvészelni a repülőutat, mint intenzív rágózással. Valószínűleg ők fognak a leginkább meghökkenni a Pobeda légitársaság nemrégiben bevezetett intézkedésén, miszerint betiltották a rágógumit a gépeiken.
A USA Today cikke szerint ugyanis az orosz légitársaság osztott, szorzott, és arra jutott, hogy túl sokba kerül nekik az ülések alá ragasztott rágók lekaparása. A Pobeda az orosz Aeroflot légitársaság fapados leányvállalata, amely állítása szerint 1700 dollárt (csaknem félmillió forintot) költ a rágógumik eltávolítására, ami a lap szerint csillagászati összegnek tűnik a feladat méretéhez képest.
A légitársaság egyébként már júniusban bevezette a rágó-tilalmat, de arról egyelőre még nincsenek pontos információk, hogy hogyan szűrik ki a poggyászokban lévő rágógumikat és milyen szankcióban részesül, akit mégis rágózáson kapnak. A Pobedán kívül egyébként nem ismert másik olyan légitársaság, ahol hasonló tilalom lenne érvényben, olyan országról azonban tudunk, ahol tilos eldobni, vagy bárhová felragasztani a rágót az utcákon – ilyen például Szingapúr is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.