Tavasztól újra hasít két Malév gép

repülőgép
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 06. 10:46
Tavasztól újra hasít két Malév gép

Egy kanadai férfi vásárolta meg két szétbontott Malév Boeing 737-600-as pilótafülkéjét, hogy repülőgép szimulátort alakítson ki bennük - írja az AIRportal.hu.

A Malév leadott Boeing 737-600-as repülőgépeit 2012 szeptemberében bontották szét az amerikai Phoenix Goodyear repülőtéren, a férfi pedig az egykori HA-LOF és HA-LOJ lajstromjelű Boeing 737-600-asok pilótafülke szekcióit vásárolta meg, melyeket a repülőgép törzsének feldarabolását megelőzően vágtak ki a gépből.

A két orr-rész jelenleg egy raktárban várja, hogy az új tulajdonos hozzákezdjen megtisztításukhoz a sivatagi homoktól és portól, tavasszal pedig a szimulátorok megépítéséhez is hozzáfog majd és ígérete szerint - még ha csak virtuálisan is, de - a Malév 2015-ben újra repülni fog.

Malév B737 Fotó: Déév / Indafotó

A pilótafülkéből a még repülőképes műszereket, üléseket, ablaküvegeket és burkolatokokat a lízingcég kiszerelte és eladta. A Boeing 737-es típus pilótafülkéjének megépítéséhez egyébként a műszerektől az ülésekig szinte minden alkatrészt meg lehet kapni kereskedelmi forgalomban. Amit pedig nem kapni, azokat - bár igen borsos áron, de - az eredeteihez megszólalásig hasonlító és működő szimulátor-alkatrészekkel lehet pótolni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.