Jövő nyáron két európai nagyvárosból indít járatot Budapestre a Vueling spanyol légitársaság: Barcelonából és az idén megnyitott római bázisáról. A tavasszal induló járatok mellett a Vueling idén a karácsony és az újév alkalmából is menetrendbe állított néhány gépet az ünnepeket Dél-Európában töltők számára.
Már foglalhatók is a 2015. március 27-től induló járatok, Barcelona/El Prat és Róma/Fiumicino repülőtérről. A légitársaság közleménye szerint mindkét dél-európai városból heti 3 alkalommal érkeznek majd a Vueling flottájának gerincét alkotó 180 személyes, Airbus A320-as típusú gépek. A Vueling a jövőre induló menetrend szerinti járatok mellett idén év végén az ünnepek alatt is közlekedik Budapestre. Úgy időzítették a járatokat, hogy azok ideális választást kínáljanak azok számára, akik a karácsonyt és az újévet Európa két nagyszerű városában, Barcelonában vagy Rómában szeretnék eltölteni.
A Vueling idén a nyári szezonban, három hónapig közlekedett Budapestre a katalán fővárosból, így a döntés, hogy két bázisáról is közlekedik Magyarországra a Vueling, óriási jelentőségű a magyar utazók számára. Rómában épp a közelmúltban, 6 repülőgéppel nyitott bázist a spanyol légitársaság, így elmondható, hogy Budapest az elsők között került fel a Vueling római járathálózatára.
A Vueling az Iberia és a British Airways légitársaságokat is birtokló International Airlines Group (IAG) tagja. A Vueling diszkont légitársasági modellhez hasonlóan működik, ám részben a hagyományos légitársaságoknál megszokott szolgáltatásokat is kínál. A repülőgépein található business osztály mellett a Vueling abban is kiemelkedik, hogy az utasok átszállási lehetőséget is választhatnak a légitársaság járathálózatán. Ennek köszönhetően a Vueling utasainak közel fele üzleti utazó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.