Retteghetnek a taxisok, Budapesten is megjelent az Uber

sharing economy
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 12. 14:22
Megérkezett hozzánk is az Uber, ami a közösségi autóhasználatot egyesíti a taxiszolgálatással, és mivel a nap nagy részében lényegesen olcsóbb, mint a taxitarifa, a taxisok szívből utálják.

Mostantól a magyar fővárosban is használható a közösségi taxiszolgáltatás, az Uber. Párizsban az alapdíj 1 euró, a kilométerköltség pedig 0,95 eurócent – írja a hvg.hu. A cink.hu pedig közzétette a tarifákat: az Ubernél a minimális viteldíj 300 forint lesz, és 600 forint lemondási díjat kell fizetnünk, ha meggondoljuk magunkat. Az árak egy értesítőből vannak, amelyet kollégájuk kapott, aki korábban már feliratkozott a szolgáltatásra, a taxik árai pedig bármelyik budapesti taxitársaság oldalán elérhetők. (Itt a teljes cikk, amiből kiderül, ami sejthető volt: az Uber sokkal olcsóbb lesz, mint a taxik.)

Fotó: Adam Berry / Europress / Getty

A rendszer lényegében a közösségi autóhasználatot egyesíti a taxiszolgálatással, vagyis az Uberen keresztül – amit az okostelefonunkra kell letölteni – megadjuk az úti célunkat, a rendszer ehhez hozzárendeli azokat a regisztrált autókat, amelyek közelünkben tartózkodnak. Innentől saját preferenciáink, autótípus, sofőr alapján választhatunk autót, a rendszer értesíti a sofőrt, hogy vegyen fel minket. A tarifa rugalmasan változik, csúcsidőszakokban drágábban, máskor olcsóbban utazhatunk – olvasható a cikkben.

Az Ubert a taxisvilág szívből gyűlöli: Párizsban tüntettek ellene a taxisok, Németországban megpróbálták betiltatni, Washingtonban egy másik hasonló szolgáltatással árháborúzott. Mindenesetre mostantól Budapesten is működik, és keresik a partner autósokat és az utasokat a szolgáltatás üzemeltetői – írja a hvg.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.