Ritka félmajom, sárgaszakállas maki született a Nyíregyházi Állatparkban áprilisban.
Az országban csak itt élő tenyészcsapat igen eredményes, hiszen minden évben születik utód. A kicsivel már 8 tagot számlál a különleges makicsapat.
A kölyök 130 napi vemhesség után született, s születése pillanatától anyjába kapaszkodva "közlekedik" a tágas kifutóban. Még anyatejjel táplálkozik, de már ismerkedik a szilárd takarmányfélékkel is, ami zöldségekből, gyümölcsökből és levelekből áll.
Az egyhónapos apróságot az állatpark vendégei testközelből is láthatják, hiszen ez a csapat is a makierdőben él, ahol a látogatók a fákon üldögélő állatok között sétálhatnak.
A sárgaszakállas maki
A sárgaszakállas makik a barna makik családjába tartoznak, és ott külön alfajt képviselnek. Latin nevük (Lemur fulvus mayottensis) sok mindent takar, így a mayottensis kifejezés arra utal, hogy természetes élőhelyük Madagaszkártól mintegy 400 kilométerre Majotte-szigetén található. Gyűjtőnevük, a Lemur pedig a lemures (szellemek) szóból származik, mivel az egykori, első európai felfedezők szellemeknek hitték őket és a többi maki félét, a lombok sötétjében ugyanis csak a kiáltásukat hallották és rikító sárga szemüket látták.Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.