Kigyulladt a tamási termálfürdő tetőszerkezete

tetőszerkezet
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 02. 07:38

Tűz keletkezett egy termálfürdő tetőszerkezetén Tamásiban, a Hársfa utcában. A helyszínre a dombóvári és a siófoki hivatásos, valamint a tamási önkormányzati tűzoltók érkeztek ki, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett megkezdték az izzó részek oltását – írta weboldalán vasárnap este 18 óra 3 perckor a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága (OKF).

A fürdővendégek elhagyták az épületet, a tűzben senki nem sérült meg Forrás: MTI / Kiss Dániel

A Teol.hu este fél hétkor telefonon utolérte Porga Ferencet, Tamási polgármesterét, aki elmondta, hogy délután négy óra körül kezdett égni a fürdő, a tüzet valószínűleg elektromos zárlat okozta. "A legfontosabb, hogy személyi sérülés nem történt. Nyitva volt a fürdő, a fürdővendégek időben el tudták hagyni az épületet. Reménykedünk, hogy sikerül megfékezni a tüzet. Azt követően pedig el kell gondolkodnunk azon, hogyan fogjuk helyreállítani a károkat" – tette hozzá a település polgármestere.

Tűzoltók végzik a tamási termálfürdő kigyulladt tetőszerkezetének oltása utáni utómunkákat 2021. november 1-jén Forrás: MTI Fotószerkesztőség / Kiss Dániel

Este 8 órakor már arról lehetett olvasni, hogy a tetőszerkezet alatti kőzetgyapot szigetelés erősen füstöl és az egyik emeleti helyiség felett el kezdett égni, ezért a tűzoltók megbontották a tetőszerkezetet, hogy elolthassák a lángokat. Az oltáson hat település mintegy negyven tűzoltója dolgozott. Az egységek három víz- és két létrasugár segítségével oltották az izzó, parázsló részeket, végül a hajnali órákra sikerült megszüntetni a beizzásokat – derül ki az OKF hétfőn hajnalban fél négykor kiadott közleményéből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.