Kényszerleszállás közben lezuhant egy utasszállító

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 13. 08:49

Kényszerleszállás közben lezuhant és szétroncsolódott egy L-410-es utasszállító repülőgép Szibériában, az Irkutszki területen. A gép ejtőernyősök kiképzésére indult 17 ejtőernyőssel és két fős személyzettel a fedélzetén. Noha az első jelentések szerint mindenki túlélte a balesetet, később több hírügynökség is arról számolt be, hogy négyen meghaltak. Öten kritikus állapotban vannak és intenzív osztályon ápolják őket, nyolc ember állapota stabil - olvasható az afpforum.com oldalán.

Forrás: Sputnik via AFP/Alexandr Kryazhev

A TASZSZ első beszámolója szerint a balesetnek négy olyan túlélője van, aki ki tudott szabadulni a gépből, az egyikük állapota válságos, tizenegyen pedig a kabinban rekedtek. A hírügynökség később, az orosz Nyomozó Bizottságra (SZK) hivatkozva azt írta, hogy noha többen megsérültek, a balesetet mindenki túlélte. Tegnap késő este azonban több hírügynökség egybehangzóan arról számolt be, hogy a balestben négyen életüket vesztették, köztük a repülőgép pilótája. Igor Kobzev, Irkutszk megye kormányzója elmondta, hogy az utasszállító az Angara folyóba zuhant.

Forrás: Sputnik via AFP/Alexandr Kryazhev

Az Aeroszervisz Irkutszkból Kazacsinszkojébe tartó gépe a célállomástól négy kilométerre zuhant le, kis magasságból. Az SZK a légiközlekedés biztonsági szabályainak megszegése címén eljárást indított. A balesetet az előzetes feltételezések szerint műszaki meghibásodás vagy a személyzet hibája okozhatta. A gép ködös időben próbált meg landolni és a második leszállási kísérlet közben érte a baleset. Az L-410 19 személyes, két légcsavaros, gázturbinával felszerelt, felsőszárnyas utasszállító repülőgép. A rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy az utasok mentésében 50 ember vett részt - írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.