Megszólalt az utazást szervező cég vezetője: Részvétét fejezte ki a busztragédia miatt

M7-es autópálya
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 16. 14:02

Vasárnap hajnalban szenvedett balesetet egy Horvátországból hazatérő magyar busz az M7-es autópályán. A busz Szabadbattyánnál szakította át a szalagkorlátot és egy felüljáró pillérének csapódott. A balesetben nyolc ember halt meg, negyvenen könnyebben, nyolcan pedig súlyosan megsérültek – írta az MTI vasárnap nem sokkal déli 12 óra előtt.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu-n közölte, hogy a baleset vasárnap hajnali 4 óra 55 perckor történt az M7-es autópálya 70-es kilométerénél a Budapest felé vezető oldalon. A busz átszakította a szalagkorlátot és az autópálya felüljárója hídpillérének ütközött.

Az utazás megszervezése mögött a mosonmagyaróvári székhelyű Volmer-Tours Kft. áll, melynek ügyvezetője, Tamás Zoltán János augusztus 16-án, hétfőn 11 óra körül nyilatkozott először a balesettel kapcsolatban a Blikknek. Elmondása szerint, amint vasárnap értesült a balesetről, azonnal a helyszínre ment, ahol a hatóságok munkáját segítette. Hozzátette, a buszt a Tamás-busz Kft-től bérelték, amelynek ugyancsak ő az ügyvezető igazgatója. A balesetet szenvedő autóbuszt tulajdonló cégnek és az utazást szervező társaságnak is van biztosítása – fogalmazott Tamás Zoltán János.

Arról, hogy pontosan mi okozta a tragédiát, csak találgatások vannak. A hivatalos vizsgálatok még zajlanak, de egy Facebook-bejegyzés szerint, amit az egyik buszon ülő utas írt, a jármű durrdefektet kapott. A hozzászólást író utas posztját azzal kezdte, hogy felesleges a számítógépek előtt teóriákat gyártani, inkább megállni kellett volna az autósoknak és segítséget nyújtani, de ezt egy-két vezetőn kívül senki nem tette meg, inkább továbbhajtott.

A Bors elérte a vasárnap hajnalban balesetező busz sofőrjének fiát. A balesetben nyolc ember, köztük a buszt vezető férfi is meghalt. A másik buszsofőr az édesanyját vesztette el a balesetben.

M. László fia elmondta: felháborítónak tartja, hogy egyesek kegyeletsértő módon találgatásokba kezdtek a tragédia körülményeit illetően. A busz két sofőrje alig 15-30 perccel a tragédia előtt váltotta fel egymást, Balatonlellénél álltak meg pihenni. Évek óta sofőrként dolgoztak, korábban Volánbuszt is vezettek, balesetek nélkül. A fiatalabb sofőr életben van, de az édesanyja, aki 70. születésnapjára kapta a horvátországi utat, az életét vesztette a balesetben. A fiatalember többeknek segített kimászni a roncsok közül, de neki már nem tudott – olvasható a cikkben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.