Míg a világ számos részén pusztítanak spontán erdőtüzek, bizonyos helyeken erre még a gyújtogatók is rásegítenek. Az algériai fővárostól, Algírtól keletre tomboló erdőtüzek kapcsán a kormány gyújtogatókra gyanakszik, és a nemzetközi közösséghez fordult segítségért. Mint Kamel Beldzsúd belügyminiszter bejelentette, vizsgálatot indítanak az erdőtüzek okozóinak megtalálására.
Abdel-Madzsid Tebbun elnök Twitter-üzenete szerint a katonák száz polgári személyt mentettek ki a berberek lakta hegyvidéki Kabília térségéből. Az állami rádió szerint lakóházak semmisültek meg, az al-Bilád című újság pedig arról számolt be, hogy a tűz miatt otthonát elhagyni kényszerülő embereket fogadnak iskolákban a kabíliai Tizi Uzu tartományban. A meghaltak száma negyvenkettőre nőtt, a halálos áldozatok között 25 katona is van.
A tartomány körülbelül 150 kilométerre keletre található a fővárostól, Algírtól. Kabíliában sok a nehezen megközelíthető falu, és forróság idején gyakori a vízhiány. A polgári védelmi csapatoknak önkéntes civilek segítenek, a lángokat hétfő óta igyekeznek megfékezni. Algéria 14 tartományában legalább 19 helyen ütött ki tűz.
A szomszédos Tunézia meteorológiai intézete szintén kedden arról számolt be, hogy hőmérsékleti rekordok dőltek meg az országban, különösen annak északi és keleti részén. A fővárosban, Tuniszban 48 fokot mértek a nap közepén, amivel megdőlt a melegrekord. Az előző hőmérsékleti rekordot, 46,8 fokot 1982-ben mérték itt. A tunéziai egészségügyi minisztérium Facebook-oldalán azt tanácsolta az állampolgároknak, hogy maradjanak otthon a legmelegebb órákban, és rendszeresen fogyasszanak folyadékot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.