Nyár elején indulnak újra a nemzetközi vonatok

újraindulás
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 27. 11:47

Június 1-jétől több nemzetközi járat az eredeti menetrenddel és kapacitással indul újra a külföldi vasútvállalatokkal együttműködve. A visszatérő nemzetközi utazásokra különböző fejlesztésekkel készül a vasúttársaság. 2020-ban 22 darab jó állapotú, használt, de korszerű fekvőhelyes és hálókocsit vásárolt a vasúttársaság, amelyekből a tervek szerint egyes kocsik már a nyár folyamán forgalomba állhatnak az arculatnak megfelelő felújítást követően.

Forrás: mavcsoport.hu

A hegyeshalmi vasúti határátkelőn keresztül június 1-jétől több távolsági vonat közlekedik, Budapestről Bécsbe óránként lehet eljutni. Átmenetileg – a Püspökladány és Biharkeresztes között végzett pályakorszerűsítési munkák miatt – a Bécs–Kolozsvár közötti Transilvania EuroCity nem közlekedik. Svájcba újraindul a közvetlen railjet xpress vonatpár és az éjszakai vonat is. Bajorországba, Münchenbe visszaáll a kétóránkénti közlekedés nappal, és ismét közlekedik az éjszakai vonat is. A regionális forgalom Hegyeshalomnál változatlanul biztosított Bécs és Királyhida (Bruck an der Leitha) felé.

A szobi határátkelőhelyen keresztül több lépésben áll vissza a közlekedés. Május 24-től már újra elérhető Wroclaw–Berlin, május 26-tól pedig Krakkó, valamint Varsó is éjszakai vonattal. Június 1-jétől a Szlovákiába és Csehországba közlekedő Metropolitan EuroCity vonatok állnak forgalomba újra a szokott, kétóránkénti közlekedési rendbe, de csak június 13-tól lesz teljes a visszaállás: akkortól az eredetileg tervezett menetrend érvényes a visegrádi országok felé, a délutáni prágai EC270-es számú Metropolitan EuroCity vonat is az eredeti útvonalán közlekedik.

Lengyelországba június 1-jén indul először a Báthory EuroCity vonat, másnap érkezik vissza első alkalommal Terespolból. Innentől naponta biztosított a vasúti kapcsolat Krakkóba és Varsóba is – nappali és éjszakai vonattal egyaránt. Hidasnémeti határállomáson át Kassára továbbra is csak napi 2 közvetlen InterCity vonat közlekedik Budapestről. A tervezett 2 óránkénti közlekedés a decemberi menetrendváltáskor indulhat újra a szlovák vasút közlése szerint.

Románia és Magyarország között több lépcsőben indul újra a forgalom. A lőkösházai határátmenetben jelenleg is valamennyi nemzetközi vonat közlekedik. A többi határátmenetben jelenleg egyedül a Corona IC jár kerülő útirányon át, Debrecen érintésével jut el a Székelyföldre, Kolozsváron át Brassóba. A Püspökladány–Biharkeresztes vonal villamosítása miatt Biharkeresztesen át Nagyváradra és Kolozsvárra csak ősszel közlekedik ismét a vonatok többsége.

Nyírábrányon át Érmihályfalvára, illetve az útvonalon tovább, Szatmárnémetibe és Nagybányára szintén csak később áll helyre a forgalom. Június 1-jétől viszont Nagykárolyba és Nagyszalontára is a korábbi közlekedési rend szerint járnak majd a kishatárforgalmi motorvonatok. Lőkösháza határállomáson át Arad, Temesvár, Déva térségébe, illetve tovább Brassó, Nagyszeben és Bukarest felé változatlanul közlekedik minden vonat. Kelebián át Szerbiába is újra biztosított az eljutás, június 1-jétől egyelőre napi egy vonatpár közlekedik Szabadkára.

Szabadka központja Forrás: Shutterstock / Készítette: Creative Family

Magyarország és Ukrajna között június 1-jétől a Záhony–Csap közötti kishatárforgalmi vonatok ismét közlekednek. Technikai okok miatt az IC34-es és az IC33-as számú Latorca InterCity vonatpár további intézkedésig nem továbbítja a Budapest-Nyugati pályaudvar–Munkács közötti közvetlen kocsit. A munkácsi közvetlen vonat várhatóan ősszel indul el. Ugyanakkor megteremtődik annak a lehetősége, hogy az utasok Záhonyból átszállást követően Záhony és Csap között igénybe vehessék a vonat szolgáltatásait. A Latorca IC vonatpár részleges útvonala miatt a Záhonyból 8:35-kor induló vonat csak Záhony és Csap között közlekedik, illetve nem közlekedik a Munkácsról a helyi idő szerint 16:30-kor Záhonyba induló kishatárforgalmi vonat.

Az újraindulás másik fontos eleme a Kijev és Bécs közötti közvetlen hálókocsis forgalom beindulása is, Kijevből a hálókocsik június 1-jén indulnak, Bécsből június 2-án. Gyékényes határállomáson át Zágrábba június 25-től indul vonat Budapestről naponta egy alkalommal. A magyarbólyi határon keresztül Eszék felé minden összeköttetés továbbra is biztosított. Őrihódos határátkelőnél, Szlovéniába továbbra is közlekedik egy közvetlen vonat a fővárosok között, Budapestről Ljubljanába, és a tervezett menetrend szerint biztosított a regionális forgalom Zalaegerszegről.

A járványhelyzet alakulását a MÁV-START Zrt. folyamatosan nyomon követi és az újraindulás következő lépcsőjének előkészítése jelenleg is zajlik. A nemzetközi vonatokon tervezett háló- és fekvőhelyes kocsik, illetve az étkezőkocsik beállásáról később adnak tájékoztatást. Szintén a későbbiekben jelenti be a vasútvállalat a tengerparti célállomásokra biztosított kínálatot - derül ki a cég közleményéből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.