Már a vonaton halászlével hangolódhat a balatoni előszezonra

MÁV
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 04. 09:41

Május 17-től a nyári menetrend kezdetéig, június 19-ig előszezoni menetrend szerint közlekednek a vonatok Budapest és a Balaton között.

Forrás: MÁV

Az előszezoni menetrend bevezetésétől a Budapest és Keszthely között kétóránként közlekedő Balaton InterCity vonaton május 17-től már étkezőkocsi – és a főszezontól 1. osztályú kocsi – is lesz, így az utazás még kényelmesebbé válik. A vonatok 1. és 2. osztályú InterCity-kocsijába kedvező árú, 300 forintos helyjegy váltható, amelyet a hétvégi csúcsidőszakban elővételben érdemes megvenni.

Az étkezőkocsi-szolgáltatás a hatályos járványügyi szabályok alapján indul el a Balaton InterCity vonatokban. A védettségi igazolvánnyal rendelkező utasok a fedélzeten is fogyaszthatnak a frissített étlap kínálatából. A tavalyi szezon tapasztalatai alapján

olyan új ételek kerülnek a kínálatba, amelyeket az utasok több alkalommal kerestek, ilyen például a balatoni halászlé vagy a paprikáscsirke.

Másrészt a szerviz, a kiszolgálás színvonala is javul, valamint az egészséges életmódot kedvelők és az alapanyag-intoleranciával élők is találhatnak számukra megfelelő fogást az új kínálatban (pl. tonhalsaláta, gluténmentes START Burger).

Az április 11-i menetrendmódosítástól a Helikon InterRégió vonatokkal már nem csak Kaposvár, hanem napi egy vonatpárral Pécs felől is a korábbinál jóval könnyebben érhető el a Balaton déli partja alacsonypadlós, klímás Desiro motorvonatokkal. A vonatok az előszezoni menetrendtől Balatonfenyves alsó helyett Máriahullámtelep megállóhelyen fognak megállni, jobban kiszolgálva az üdülőövezeteket.

Északi part

A Balaton északi partján a vasúti közlekedés május 30-ig szünetel,

Székesfehérvár és Balatonfüred között pótlóbusz szállítja az utasokat a villamosítás miatt. Az előszezon további részében, május 31-től már nem kell átszállni, közvetlen vonatok közlekednek majd Budapesttől Tapolcáig. Ekkortól a nyári menetrend kezdetéig az északi partra a korábbi évekből jól megismert járatokkal lehet utazni. A Kék Hullám sebesvonatok kétóránként közlekednek Budapest-Déli és Tapolca között, a Katica sebesvonatok hétvégén kétóránként közlekednek a Déli pályaudvar és Balatonfüred között, hétköznap naponta két pár vonat közlekedik. Pénteken és hétvégén Tekergő gyorsvonatok is közlekednek a Déli és Tapolca között.

A felsővezeték bekapcsolásáig a villanymozdonyokat Székesfehérváron cserélik dízelre, ezen műveletet a nyári menetrend bevezetésétől (június 19-től) már Balatonfüreden végzik el. Így akkortól negyed órával rövidül majd a menetidő, és a dízelmozdony helyett csendesebb, környezetbarátabb villamosvontatással, valamint Flirt motorvonatokkal lehet eljutni a Balaton északi fővárosába. A villamosítás eredményeképpen sűrűbb és gyorsabb eljutást kínál a vasútvállalat június 19-től - derül ki a mavcsoport.hu közleményéből, melyben további tippeket olvashatnak a kerékpárosok.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.