Egy túrázó a rendkívüli meleg miatt vesztette életét

PUBLIKÁLÁS: 2020. szeptember 08. 10:51

Egy 41 éves nő életét vesztette, miután szombaton a rendkívüli melegben túrázott a kaliforniai Santa Monica-hegységben, ahol 43 fok feletti hőmérsékletet mértek. A nő egy barátjával kirándult, amikor rosszul lett, ezért visszaindultak az autójukhoz – derült ki az első jelentésekből. A nő azonban még az úton összesett, így barátja hívta a mentőket. A Los Angeles Megyei Tűzoltóság egységei a helyszínre érkeztek, ahol körülbelül 20-30 percig próbálták újjáéleszteni, de az életét már nem sikerült megmenteni – közölte Morgan Arteaga, Los Angeles megyei seriff helyettese.

Népszerű kirándulóhelyek találhatók a Santa Monica-hegységben, de a hőség miatt körültekintőnek kell lenni Forrás: Geographer/Wikipedia

A nő nevét nem hozták nyilvánosságra. Arteaga elmondta, hogy a halál valószínűleg hőhatások és "természetes okok" miatt álhatott be, de a halottkém fogja majd pontosan megállapítani a halál hivatalos okát. "Ez volt az egyetlen hőhullám a közelmúltban" – tette hozzá a seriffhelyettes.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a nő halálának bekövetkeztekor a hőmérséklet több mint 43.3 fokot mutatott. Vasárnap a California Department of Parks and Recreation (Kalifornia parkokért felelős minisztériuma) bejelentette, hogy hétfőn a Santa Monica-hegység összes túraútvonalát lezárják a hőség miatt – írja a CNN.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.