60 év után megoldották az eltűnt túrázók rejtélyét

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2020. július 11. 20:28

Az orosz ügyészség hatvan év után megoldotta a köztudatba Gyatlov-rejtélyként bevonult esetet, vagyis azt, hogy mi történt 1959-ben az Igor Gyatlov vezette kilencfős turistacsoporttal, melynek tagjai a Szverdlovszki területen furcsa körülmények között haltak meg - derül ki az MTI híréből.

Nyomozók vizsgálják a hátrahagyott sátrakat Forrás: wikipedia.org

Az eredetileg tízfős csoportból öt fő az Uráli Műszaki Főiskola 4.-5. évfolyamos diákja volt, hárman a főiskolát frissen végzett mérnökök, a csoport vezetője, Igor Gyatlov pedig a főiskola 5. évfolyamára járt. A Kourovszkaja turistabázis hegyi túravezetője később csatlakozott a túrázókhoz. A csoport sítalpon akarta megtenni az 350 kilométeres utat két és fél hét alatt, hogy elérjen két uráli hegycsúcsot. Az embert próbáló sítúrára a kommunista párt XXI. kongresszusának tiszteletére vállalkoztak, ám sosem tértek vissza.

Tavaly, 2019 februárjában, hatvan évvel a turisták titokzatos halála után a főügyészség bejelentette, hogy felülvizsgálja a Gyatlov-ügyet. Az ellenőrzés során összehasonlító elemzésnek vetették alá a turisták sérüléseit, ebből pedig az derült ki, hogy a turisták halálát - három ember kivételével - kihűlés okozta.

A több mint hat évtizede történt esetet elemző szakértők szerint a csoport egy lezúduló lavina miatt sietve elhagyta a sátrát, de nem estek pánikba. A sátortól mintegy ötven méterre, egy kősáncnál húzták meg magukat azt remélve, hogy az védelmet nyújt nekik egy újabb lavinától. Egy idő után azonban visszafordultak, viszont a rendkívüli rossz látási viszonyok miatt - legfeljebb 6-16 méteres lehetett a látótávolság - nem találták meg a sátraikat, így eltévedtek.

Harminc méter megtétele után egy cédrushoz értek, és tüzet gyújtottak. Másfél óra múlva a tűz kialudt, és ketten szinte azonnal megfagytak a mínusz 40-45 Celsius-fokos fagyban. A csoport egy része megpróbált a nyomokat követve, kúszva visszatérni a sátorba, de ők is azonnal megfagytak, mihelyt elhagyták az erdőt, amely némelyest védte őket a fagyos széltől. A csoport másik négy tagja később ugyanabban az irányban indult el, de ők nem kúszva, hanem a havat tömörítve, belemélyedve próbáltak haladni, aminek következtében elmozdult a három méter vastag hóréteg, elsodorta és maga alá temette őket. Az ő sérüléseiket a szakértők szerint a több tonnányi hó nyomása okozta, súlyos töréseket szenvedtek

Az ügyészség ezzel lezártnak tekinti a hatvanegy éve történt tragédia utáni nyomozást, amely Gyatlov-rejtélyként vonult be a köztudatba. A furcsa körülmények között történt tömeghalál okát az elmúlt évtizedekben sokféleképpen próbálták magyarázni, egyesek azt állították, hogy szökött bűnözők támadtak rájuk, vagy a helyi lakosok végeztek velük, esetleg vita bontakozott ki közöttük, és egymás torkának estek, vagy állatok marcangolták szét őket. Sci-fibe illő magyarázatok is születtek, elsősorban amiatt, mert szanaszét heverő a holttesteken furcsa sérülések voltak, hiányoztak egyes testrészeik, és megmagyarázhatatlan elszíneződések voltak a bőrükön.

Az Urál északi részén fekvő Otortyen hegyet, ahol 1959 februárjában a turisták életüket vesztették, a csoport vezetőjéről Gyatlov-hágónak nevezték el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.