Egy család megsérült, miután hajójuk egy bálnával ütközött Alaszka partjainál

csónak
PUBLIKÁLÁS: 2020. július 01. 10:26

Egy négytagú család szenvedett sérüléseket, miután egy hosszúszárnyú bálnával, más néven púpos bálnával ütköztek az alaszkai Juneau partjainál. A család szombaton egy 7 méter hosszú, könnyű alumínium csónakban ült, óránként nagyjából negyven kilométert haladva közvetlenül a part mentén, amikor a bálna a mozgó csónak előtt felbukkant. A hajó vezetője megpróbálta kikerülni az állatot, de a bálna is épp akkor fordult, így végül összeütköztek.

A hatalmas testű állat képes kiemelkedni a vízből Forrás: Whit Welles/Wikipedia

"A hajó üzemeltetője még képes volt elindítani a csónakot és visszajutni vele a kikötőbe, ahonnan elindultak, majd segítséget hívtak" – mondta a helyi tűzoltóság mentőfőnöke.

A családtagok állapota ismeretlen. A mentőfőnök megerősítette, hogy elég gyakran történnek ütközések a bálnákkal, de erről nem igazán számolnak be a hírek. Szerencsére a személyi sérülések kevésbé gyakoriak. Utoljára – emlékezett rá – 10-12 évvel ezelőtt kellett valakit kórházba szállítani, amikor egy púpos bálna a csónakjának közepén landolt.

Ebben az esetben három embert szállítottak kórházba valamilyen traumás sérüléssel.

A National Oceanic and Atmosphere Administration Fisheries (Nemzeti Óceáni és Atmoszféra Közigazgatási Halászati Bizottság) egy nyilatkozatában kijelentette, hogy a mostani esetben nem egyértelmű, hogy a bálna szenvedett-e sérülést, de a környékről nem érkezett jelentés sérült vagy elpusztult bálnáról – írja a CNN.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.