Február 28-ig még elmehetünk áttanulmányozni a pszichoanalízis atyjának, Sigmund Freudnak a múzeumát, de aztán bezárják a kiállítást. Ahogy 2017-ben már írtunk róla, a Berggasse 19. szám alatti épületet és a tárlatot is felújítják és bővítik.
A munkálatok átnyúlnak majd 2020-ba is, addig is a tárlat pár épülettel arrébb költözik. Kell a bővítés, hisz nagy az érdeklődés, tavaly rekordszámú, 110 ezer látogató jutott el ide – közölte Bécs Város Külképviseleti Irodája.
A felújítás 4 millió euróba kerül majd, amit az osztrák állam, Bécs városa és a Sigmund Freud Magánalapítvány dob össze. A Freud egykori lakóházában található múzeum alapterülete ezzel 280-ról 400 négyzetméterre nő majd. Épülnek új kiállítótermek, mosdók, kávézó, akadálymentesítenek és a homlokzatot is átépítik az eredetinek megfelelőre.
Maga a kiállítás is megújul, megnyitják a Freud-család privát helyiségeit is, ahol eredeti bútorok lesznek. A pszichoanalitika elméletét és kialakulását, na meg gyakorlati alkalmazását is be fogják mutatni, Freud korábbi rendelőjébe pedig saját műgyűjteménye kerül.
A múzeum várhatóan 2020 májusában nyit meg ismét a Berggasse 19. alatt, addig is a 13-as szám alá kell zarándokolni minden tisztelőnek, rajongónak és érdeklődőnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.