A leggings nem elfogadható viselet a United Airlines szerint

USA
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 27. 11:32
A leggings nem elfogadható viselet a United Airlines szerint

Nem engedtek fel két tinédzser lányt a United Airlines egyik járatára vasárnap, mert speciális utasként a fiatalok nem tartották be a rájuk vonatkozó öltözködési előírásokat – írja az MTI az esetről, mely nagy visszhangot váltott ki a közösségi médiában.

A légitársaság tájékoztatása szerint a kísérettel utazó kiskamasz lányoktól nem tagadták volna meg a felszállást, amennyiben fizető utasok lettek voltak. Mint kiderült, a lányok engedelmeskedtek a légitársaság utasításának, és átöltöztek. Ők és kísérőjük lekésték a járatot.

Annak ellenére, hogy a három utas nem tett panaszt a történtek miatt, egy másik utas, Shannon Watts, aki hallotta a légitársaság munkatársa és az érintettek közötti párbeszédet, megosztotta az esetet a Twitteren, és igen elítélően nyilatkozott a légitársaságról. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű.

A United Airlines lehetővé teszi alkalmazottai, vagy azok hozzátartozói és barátai számára, hogy ingyen utazhassanak. Az ilyen speciális utasokra azonban bizonyos öltözködési előírások vonatkoznak, mert – mint a United szóvivője fogalmazott – ők gyakorlatilag a légitársaságot képviselik.

A dresscode tiltja a cicanadrághoz hasonló, elasztikus anyagból készült nadrágok viselését. A fizető utasok természetesen viselhetnek ilyen típusú ruházatot. A szóvivő szerint azonban a tangapapucsot, a fehérneműt láthatóvá tevő ruhát vagy tépett farmernadrágot viselő speciális utasok esetében is ugyanúgy járnának el, mint a lányoknál. Arra azonban nincs válasz, miért találta a légitársaság elfogadhatónak a lányok apjának ruházatát, aki mindössze egy rövidnadrágot viselt – veti fel a kérdést a New York Times az esetről írott cikkében, melyben több hollywoodi sztár Twitter-megjegyzéseit is közzéteszi a témában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.