A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adatai szerint a szálláshelyek vendégforgalma 2,6 százalékkal nőtt júliusban és 5,6 százalékkal az év első hét hónapjában a múlt év azonos időszakához viszonyítva. A külföldi vendégéjszakák száma 0,7 százalékkal csökkent, a belföldi vendégéjszakáké 5,5 százalékkal nőtt júliusban az egy évvel korábbihoz képest.
Balatoni András, az ING vezető elemzője az adatokról az MTI-nek elmondta: a friss idegenforgalmi adatokból, a belföldi forgalom emelkedéséből is látszik, hogy nőtt a háztartások vásárlóereje. A belföldi vendégéjszakák és a bruttó árbevételek egyaránt szép növekedést mutatnak - tette hozzá. Rámutatott, hogy a bértömeg 8 százalékos növekedésének, az alacsony inflációnak, valamint a lakosság növekvő optimizmusának jelentős hatása van a belföldi turizmusra.
Az NGM közleménye kiemeli: túl az év felén rekordadatokat mutat a turizmus, a kereskedelmi szálláshelyek az első 7 hónapban összesen 5,25 millió vendéget fogadtak, akik 13,4 millió vendégéjszakát eltöltve bruttó 101 milliárd forint szállásdíjat fizettek ki.
A belföldi forgalom komoly növekedést produkál minden mutatónál, a vendégek száma (670 ezer) 6,1 százalékkal nőtt, míg a tőlük származó bruttó szállásdíj bevétel (10,2 milliárd forint) több mint 10 százalékkal. A tárca szerint jól látható, hogy a magyar családok többet tudtak pihenésre fordítani júliusban, mint egy évvel ezelőtt, és összesen 2 millió vendégéjszakát töltöttek el a szálláshelyeken. A külföldi vendégéjszakák száma viszont ha csekély mértékben is, de csökkent júliusban, 0,7 százalékkal, ugyanakkor 8,6 százalékkal többet költöttek szálláshelyeinken, 12,4 milliárd forintot.
Az NGM összegzése szerint továbbra is kitart az a tendencia, hogy a magas bázisnak számító 2013-as év adatait hónapról hónapra múlják felül az idei számok. Az egyik legfontosabb piaci teljesítményt kifejező mutató, a szállodai RevPAR (az egy kiadható szobára jutó bruttó szobaárbevétel) 2014 első hét hónapjában is tartja közel kétszámjegyű, 9,8 százalékos növekedését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.