Ezek a nem hívők ókori feljegyzései bizonyítják, hogy Jézus Krisztus valóban létezett

Egy új kutatás ismét felerősítette azokat az állításokat, amelyek szerint Jézus valódi történelmi személy volt. A történészek olyan nem keresztény római és zsidó forrásokra mutatnak rá, mint Tacitus és Josephus munkái, amelyek „Christus”-t Pontius Pilatushoz kötik. Ez a bizonyíték meglepetésként ért néhány nem hívőt.

Jézus létezett: itt a bizonyíték

Bár a szövegek régiek, egy jelentős tudományos áttörés most visszahozta őket a közbeszédbe. Thomas C. Schmidt tudós alapos kutatása, amelyet a Josephus and Jesus: New Evidence for the One Called Christ (Josephus és Jézus: Új bizonyítékok a Krisztusnak nevezett személyre) című könyvében részletez, új lendületet adott a vitának.

Fejlett számítógépes stíluselemzés és újonnan megvizsgált ókori fordítások segítségével Schmidt erős bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy Josephus valóban maga írta a Jézusról szóló magszöveget. Ami még fontosabb, azzal érvelt, hogy Josephus magas jeruzsálemi társadalmi státusza révén közvetlen hozzáféréssel rendelkezett olyan szemtanúkhoz, akik fizikailag is jelen voltak Jézus perén, mint például II. Ananus főpap. 

Josephus és Tacitus fennmaradt írásait gyakran idézik, mert Jézust az első századi Júdeába helyezik, összekötik a korai keresztény mozgalommal, halálát pedig Pontius Pilatus római hatóságához társítják. Tacitus, aki a Tiberius császár alatti eseményekről írt, feljegyezte, hogy „Christus”-t kivégezték.

Josephus eközben Jakabot „Jézus testvéreként, akit Krisztusnak neveztek” említi. Úgy kezeli Jézust, mint egy ismert alakot, és beágyazza őt egy valós családi kapcsolatba, amely ismerős volt a hallgatósága számára. 

Sok akadémikus szerint Josephus és Tacitus írásai a legerősebb nem keresztény bizonyítékok közé tartoznak arra vonatkozóan, hogy Jézus valós személy volt, nem pedig egy később kitalált mítosz. A téma azután került újra a rivaldafénybe, hogy Lawrence Mykytiuk bibliakutató áttekintette a Jézusra vonatkozó ókori római és zsidó utalásokat.

A fősodorbeli történelemben a kérdés általában nem az, hogy „létezett-e?”, hanem az, hogy mi mondható el megbízhatóan az életéről, tetteiről és tanításairól. Ezért térnek vissza újra és újra Tacitus római és Flavius Josephus zsidó történész írásaihoz: ezek korai, kereszténységen kívüli források, amelyek Jézust az első századi Júdeába helyezik, halálát pedig Pontius Pilatushoz kötik.

Tacitus, a római szenátor és történész i.sz. 116 körül írt Évkönyvek (Annals) című művében Nero császár azon kísérleteiről, hogy a 64-es nagy római tűzvészért a felelősséget egy gyűlölt csoportra hárítsa. A részletben kifejti, hogy a „keresztényeket” „Christus” után nevezték el – és ami döntő fontosságú, kijelenti, hogy Christust Tiberius császár uralkodása alatt Pontius Pilatus, Júdea római kormányzója kivégeztette.

A történészek szerint a szövegrész hangneme növeli annak hitelességét. Ráadásul Tacitus nem volt a kereszténység barátja; veszélyes babonaságnak nevezte azt, és megvetést mutatott a követői iránt. Mivel nem akarta népszerűsíteni a hitet, a kutatók azzal érvelnek, hogy kevés oka lett volna egy olyan háttértörténet kitalálására, amely segítette azt.

Josephus csupán néhány évvel azután született, hogy Jézust a feltételezések szerint keresztre feszítették. Később, az első zsidó háború után írta meg A zsidók története (Jewish Antiquities) című művét, miközben Rómában élt császári védelem alatt. Egyik fejezetében egy Jakab nevű ember kivégzését tárgyalja, és tisztázza, melyik Jakabról van szó azáltal, hogy „Jézus testvérének, akit Krisztusnak neveztek” hívja.

A történészek szerint ez a mellékes említés azért lényeges, mert Jézust csak Jakab azonosítására használja, ami azt sugallja, hogy már ismert, valós személyként élt a köztudatban. Josephus műve tartalmaz egy hosszabb szakaszt is, amely Jézust bölcs tanítóként írja le, akinek követői figyelemre méltó tetteket hajtottak végre. Ez a rész azonban vitatott marad, mivel sok tudós úgy véli, hogy a későbbi keresztény másolók módosíthatták.

Végül a történészek egy másik mintára is rámutatnak az ókori kritikákban: a kereszténység ellenfelei hamis tanítóként, csalóként vagy akár varázslóként támadták Jézust – de a fennmaradt emlékek alapján nagyon kevesen vették a fáradtságot, hogy azt állítsák, egyáltalában nem is létezett - írta a Daily Star.