Még a nők is kopaszok voltak: parókáknak köszönhették szépségüket az asszonyok az ókori Egyiptomban

Az egyiptomi előkelőségek parókáin, a görög nők gondosan rendezett tincsein és a római hölgyek magasba épített frizuráin ügyes és szakavatott kezek dolgoztak. A hajápolás az ókorban sokszor időigényes, aprólékos munkafolyamat volt, amelyhez fésűk, hajtűk, borotvák, illatos olajok és nagy adag türelem kellett.

Parókák a Nílus partjáról: az ókori Egyiptom hajcsodái

Az ókori Egyiptomban a hajviseletnek különösen nagy jelentősége volt. A forró éghajlat miatt sokan rövidre vágott vagy leborotvált frizurát választottak maguknak, de az előkelők és a tehetősebbek gyakran viseltek díszes parókákat. Ezek egyrészt látványosak voltak, másrészt pedig praktikusak is, mert védelmet nyújtottak a napsugárzástól, segítettek távol tartani az élősködőket, és ünnepi alkalmakon az elegancia fontos kellékeinek számítottak. A gazdag emberek parókái valódi hajból készülhettek, méhviasszal, gyantával vagy különleges olajos anyagokkal formázták őket, hogy hosszú ideig megtartsák alakjukat és fényüket. A sírokból előkerült fésűk, borotvák, hajtűk, tükrök és kozmetikai eszközök azt mutatják, hogy a szépségápolás a mindennapok szerves részét képezte és a túlvilági készülődésnek is kiemelt jelentőségű elemei voltak. Egy egyiptomi asszony parókája például több mint háromezer évig őrizte az egykori hajápoló anyagok nyomait. Éppen ezért a fáraók, papok és nemesek között a hajjal foglalkozó mestereknek komoly szerepük volt, ugyanis a frizura adta meg azt a méltóságteljes külsőt, amelyet ma az egyiptomi ábrázolásokról olyan jól ismerünk.

Fonatok és pántok Hellászban

Az ókori görögöknél a hajviselet szorosan kapcsolódott az életkorhoz és a társadalmi helyzethez. A nők frizurái gyakran fonatokból, lágyan rendezett tincsekből, kontyokból és fejpántokból álltak, a cél pedig elsősorban nem a figyelemfelkeltés, inkább a harmonikus összkép volt. A szépség a görög gondolkodásban szorosan összefüggött az arányossággal, és ez a frizurákra is vonatkozott. A tehetősebb házakban a hajkorona rendezését sokszor szolgák végezték, akik ismerték a fonás, göndörítés és feltűzés fogásait. A hajpántok, hálók és kendőszerű fejfedők egyben tartották a frizurát, és kiemelték az arcot. A férfiaknál szintén változott, hogy mikor számított kívánatosnak a hosszabb vagy a rövidebb haj: az ifjak, a katonák és a városi polgárok viselete más-más üzenetet hordozott. A görög világban a fodrászkodás idővel közösségi élménnyé is vált, hiszen a férfiak borbélyoknál igazíttathatták szakállukat és hajukat, miközben a beszélgetés és politikai eszmecsere sem maradt el, így ezek az üzletek a társasági élet szerves részévé váltak.

Borbélyüzletek Rómában

Rómában a hajápolás külön világot jelentett. A férfiak életében a borbély, vagyis a tonsor fontos szereplő volt: hajat vágott, szakállat nyírt, borotvált, és idővel a városi mindennapok egyik ismert alakjává vált. A borbélyüzlet, a tonstrina nem pusztán szolgáltatóhely volt, de találkozópont is, ahol a városi pletykák cseréltek gazdát. A tehetősebb családoknál ugyanakkor sok mindent házon belül intéztek, különösen a nők szépségápolását. Az előkelő római hölgyek frizuráját gyakran külön erre tartott szolgálók készítették, akik olykor valóságos hajépítményeket alkottak. A császárkorban divatba jöttek a magas, hullámos, több sorban rendezett frizurák, amelyek elkészítése biztos kezet és rengeteg időt kívánt. Egyes bonyolult római hajviseleteket nem egyszerűen tűkkel fogtak össze, hanem akár varrásszerű technikával is rögzíthettek. A frizura így vált a nyílt rangjelzés egyik eszközévé, mert megmutatta, hogy ki engedheti meg magának a szakértő kezeket - írja a Fanny magazin.