Közel az áttörés? Egy futurisztikus biotechnológiai vállalat nemrég bejelentette, hatalmas lépést tettek egy közel 600 évvel ezelőtt kihalt, 3,6 méteres madár feltámasztása felé, miután élő fiókát keltettek ki egy 3D-s nyomtatott tojásból. A Colossal Biosciences tudósai - amely a Jurassic Parkra emlékeztető hozzáállásról ismert, a kihalást illetően –, korábban azzal hívták fel magukra a figyelmet, amikor laboratóriumi egereken mamutszőrt sikerült növeszteniük: most az óriásmoa, avagy dinornis visszahozására összpontosítanak, egy kissé bizarr kinézetű, szárny nélküli madáréra, amely Új-Zélandon élt, míg végül a túlvadászások miatt teljesen kihalt.

A tudósok most úgy vélik, nagy lépést tettek afelé, hogy visszahozzák ezt a rég kihalt madarat, miután 26 élő csirkét hoztak világra egy 3D nyomtatott rácsszerkezetből, melynek célja egy igazi tojás szerkezetének utánzása volt: ekkor, a kiscsibék kikeléséhez már megtermékenyített petéket helyeztek a 3D nyomtatott rendszerbe, kalciumot adtak hozzá, azután inkubátorba helyezték őket. Ez már önmagában forradalmi jelentőségű, a Colossal tudósai viszont azt állítják, a modell képes felskálázható moafiókák előállítására is, noha az óriási termetű madarak egykor rögbilabda méretű tojásokból keltek ki.
Valami olyasmit szerettünk volna építeni, aminek a fejlesztésében a természet már egészen jó munkát végzett, és jobbá, skálázhatóbbá, még hatékonyabbá tenni
- mondta el a Colossal vezérigazgatója, Ben Lamm.
Bár érthető módon, ez bejelentés sokakat izgalommal töltött el, a tudományos közösség egyes tagjai igyekeztek mérsékelni az elvárásokat, már csak azért is, mivel a Colossal állításait még nem vizsgálták felül szakértői véleményben. Néhány tudós pedig úgy vélte, még ha el is érik a céljukat, a biotechnológiai vállalat nem fogja ténylegesen visszahozni az óriásmoát a kihalásból.
Lehet, hogy ezt a technológiát felhasználhatják egy genetikailag módosított madár előállítására, de az továbbra is csak egy genetikailag módosított madár lenne, nem egy valódi moa
- jelentette ki Vincent Lynch evolúcióbiológus, a Buffalói Egyetem munkatársa, a Daily Star beszámolója szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.