
Kétségtelen, hogy vannak emberek, akiket szinte egyetlen találkozás során képesek vagyunk kiismerni: nem rejtegetnek titkokat, egyből tudni, mire gondolnak, milyen értékeket képviselnek. Aztán vannak azok, akik a spektrum másik végén helyezkednek el. Csillagjegyük is tehet róla? Naná!

Horoszkópunk nem csak életünk alakulását, szerencsés vagy épp kihívásokkal teli időszakainkat határozza meg, de jellemünket is. Most felfedjük, kik azok, akiket a legnehezebb kiismerni.
A külvilág számára a végsőkig rendezettnek és gyakorlatiasnak tűnnek, akik minden feladatot már-már rémisztő precizitással végeznek el. A valóság azonban egész más: a felszín alatt folyamatosan elemeznek, aggódnak, minden pillanatban bukásra készülnek. Mindez olyan mértékű ki nem mondott feszültséggel tölti el őket, ami még a hozzájuk legközelebb állókat is teljesen összezavarja.
E mélyen intellektuális jegy sok esetben épp az intellektusa miatt kerül bajba: ahelyett, hogy megélné az érzelmeit, inkább kielemzi azokat és a körülötte lévő világot. Emiatt válik kívülállóvá, ráadásul a Vízöntő örömmel keblére is öleli ezt a szerepet. Ha úgy érzed, végre kiismerted, ő csak azért is alapjaiban változtatja meg a világát, hogy bizonyítsa függetlenségét és érinthetetlenségét.

E titokzatos jegy összetettségét épp az adja, hogy képtelen a felszínen maradni: neki minden esetben, minden interakcióban fel kell tárnia a mélységeket. A Skorpió folyamatosan rejtett jelek után kutat, ami képtelenné teszi őt arra, hogy könnyedén közel engedjen magához bárkit is. Vágyik az intimitásra, ugyanakkor retteg attól, hogy eközben elveszti az irányítást. Épp ezért húz fel falakat maga köré.
E jegy kiismerhetetlensége épp a határtalanságából fakad: nyers, őszinte, szűretlen érzelmek irányítják, épp ezért cselekedetei mellőznek mindennemű logikát, lineáris felépítettséget. Épp ezért válnak a legkiszámíthatatlanabb csillagjeggyé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.