A világvégéről szóló találgatások szinte mindig keringenek a hírekben, hiszen számtalan jós és szakértő megosztotta már eddig elméleteit, vagy akár a pontos dátumot is, amikor számításaik szerint elérkezik a vég. Az igazság azonban az, hogy senki sem tudja biztosan, mikor ér véget az emberiség, ahogyan ma ismerjük, ennek ellenére a tudósok megpróbálják lehető legjobb becsléseket adni.
Az úgynevezett Big Crunch, magyarul Nagy Összeomlás elmélet szerint a szakértők annak lehetőségét vizsgálják, hogy az univerzum önmagába roskad össze, egy olyan jelenség során, amelyet csak kozmikus pokolként írnak le. A Cornell Egyetem tudósai egy friss tanulmányban most arra próbáltak rájönni, hogy pontosan mikor fog bekövetkezni ez a végzetes esemény.
A szakértők már rájöttek, hogy az univerzum jelenlegi tágulását egy sötét energia nevű erő okozza, ez azonban egy olyan hatás, amely a tudósok szerint gyengülőben van.
Olyan ez, mintha egy kosárlabdát függőlegesen feldobnánk a levegőbe a mindennapi életben. A negatív kozmológiai állandó olyan, mint a Föld gravitációja, amely visszahúzza a labdát lefelé. A kosárlabda lassul, amíg eléri a legmagasabb pontját, majd elkezd visszaesni.
- magyarázta Dr. Ethan Yu–Cheng, a sanghaji Jiao Tong Egyetem munkatársa.
A kutatáson dolgozó kozmológusok úgy vélik, hogy a világot elpusztító esemény legalább 19,5 milliárd évnyire van még. Henry Tye elárulta, hogy a Nagy Összeomlás körülbelül 11 milliárd év múlva veszi kezdetét, és további 8,5 millió évbe telik, mire befejeződik.
Az intelligens civilizációk, akár naprendszer, akár galaktikus szinten nem észlelnének semmilyen nyilvánvaló jelenséget, mert ezek a változások sokkal nagyobb kozmológiai léptékben zajlanak.
- tette hozzá Dr. Hoang Nhan Luu, a kutatás egy másik résztvevője.
Az olyan civilizációk, mint a miénk, általában évszázados vagy néhány évezredes időtávlatban léteznek, míg ezek a változások milliárd éves skálán zajlanak. Így a mindennapok szintjén semmit sem érzékelnénk, egészen az utolsó pillanatig.
Felmerülhet így a kérdés, van-e arra esély, hogy az emberiség túléli ezt a pusztító esemény.
A túléléshez az emberiségnek a Naprendszerünk peremére, vagy azon túlra kellene költöznie. Néhány milliárd évünk van, hogy felkészüljünk erre az utazásra.
- vázolta fel a lehetséges menekülési tervet Tye. Pontos evakuációs terveket az eseményre jelenleg még lehetetlen kialakítani, hiszen az évmilliárdok alatt még rengeteget fog fejlődni az űrkutatás és a technika - írt az Unilad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.