Lelántották a leplet: titkos brit program tart fogva idegen űrhajókat

UFO
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 12. 21:30
Egy hírszerzési forrás állításai sokkolták az országot.

Egy szigorúan titkos brit UFO-program állítólag három lezuhant idegen űrhajót tart fogva, állítja egy bennfentes informátor. Állítása szerint a brit kormány az összes UFO-kutatást egy magánszektorbeli vállalathoz szervezte ki, amely jelenleg birtokolja a járműveket.

Lelántották a leplet: titkos brit program tart fogva idegen űrhajókat
Titkos brit program tart fogva idegen űrhajókat
Fotó: New Africa /  Shutterstock 

A férfi szerint ez a cég egy külön csapatot alkalmaz arra, hogy visszafejtsék az idegen technológiát, katonai célokra. A három űrhajó közül az egyik a 2016-os walesi Pentyrch-incidenshez kapcsolódik, ahol szemtanúk egy fényből álló piramist láttak egy mezőn. Egy másik jármű pedig az 1969-es, Skócia partjainál, Blackpool közelében történt lezuhanás során került elő.

A kiszivárgott információkat Christopher Mark Lee rendezőhöz - aki egyben az Egyesült Királyság egyik legismertebb UFO-kutatója - juttatták el, aki komolyan vette az ügyet.

Az utóbbi időben az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban tapasztalt drónészlelések között sok olyan eset van, amely egy fejlettebb, nem hétköznapi technológiát jelez. Ez akár az UFO-programból is származhat

– fogalmazott Lee.

A brit védelmi minisztérium közölte, hogy nincs hivatalos álláspontja a földönkívüli élet létezéséről, és az elmúlt 50 évben nem érkezett olyan jelentés, amely szerint az ország katonai fenyegetésnek lenne kitéve UFO-k által - írja a Daily Star. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.