Xin Zhui, más néven Lady Dai, egy múmia, ami egy changshai sírból, 1972-ben előkerült nemesasszony, melyet a Mawangdui lelőhelyen találtak. A mellette felfedezett másik két sír a férje, Li Cang, Dai nemesének, valamint a fiuk sírja volt. Velük együtt több mint 3000 műtárgyat is feltártak, így ez a XX. század egyik legjelentősebb régészeti felfedezése Kínában.
Amikor a nemesasszony maradványait felfedezték, holttestét sértetlennek és figyelemre méltó állapotban lévőnek találták.
Bőre puha maradt, a bőr alatti lágyszövetek megőrizték rugalmasságágukat, és néhány ízület még mindig mozgatható volt. Még a szempillái is megvoltak, és ujjainak és a lábujjainak az ujjlenyomatai is kivehetőek voltak, ami arra enged következtetni, hogy körülbelül 50 éves lehetett, amikor meghalt – mondja Duan Xiaoming, a Hunan Múzeum igazgatója.
Xin Zhui arca azonban duzzadt, deformálódott és rossz állapotú volt a feltárás idején, így lehetetlen volt megállapítani arcvonásait, amilyen eredetileg lehetett. A Xin Zhui-ról készült 3D digitális képek elsősorban a koponyájának röntgenfelvételein alapultak.
A múzeum elkészítette Xin Zhui ábrázolását tetőtől talpig, ülő helyzetben 35 évesen, illetve egy arcképet 50 éves korából.
A digitális projekt tavaly októberben indult. Xin Zhui testének védelme érdekében a szakértők nem érintkeztek közvetlenül a múmiával. Ehelyett a holttest közeli, többirányú megfigyeléseire és méréseire, gyakorlati tapasztalatokra, adatbázis-minta-összehasonlításokra, az ásatás idején végzett patológiai vizsgálatokra és a korai Han-dinasztia (Kr. e. 206-Kr. u. 220) népességének jellemzőire támaszkodtak, hogy következtessenek a hölgy megjelenésére, viselkedésére és egyéb fizikai sajátosságaira.
A szakértői csapat 2024 januárjában fejezte be az előzetes arcrekonstrukciót. Frizurájának, hajdíszének és ruházatának részletei még finomításra várnak.
Yuan Zhongbiao, arcrekonstrukciós szakértő azt mondja, hogy Xin Zhui viszonylag hétköznapi arcvonásokkal rendelkező nő volt, és nem az a "nemes szépség", amelyet a közvélemény elvárna.
Az arcvonások sokfélesége miatt talán hasonló lehetett, de nem pontosan ilyen volt. Azonban a lehető legpontosabban igyekeztünk a megjelenését visszaadni
- mondja Yuan.
Xin Zhui digitális képének közzététele után egyes emberek kétségbe vonták az ábrázolás pontosságát, ami arra utalt, hogy a nemesasszony arcvonásai, különösen az orr, feltűnően hasonlítanak Yuanra. Azt gyanítják, hogy Yuan a saját arcát használhatta referenciaként Xin Zhui megjelenésének rekonstruálásakor.
Június elején a Hunan Múzeum kijelentette, hogy Xin Zhui digitális ábrázolása nincs kapcsolatban Yuan, a rekonstrukciós szakértő arcával.
Nem ez volt azonban az első alkalom, hogy a múzeum megpróbálta visszaadni Xin Zhui eredeti megjelenését.
2002-ben egy igazságügyi orvostan professzort kértek fel, hogy négy különböző életkorában – 7, 18, 30 és 50 évesen – rekonstruálja az arcképeket. A következő évben a múzeum a lefestett képek alapján mutatta be Xin Zhui ábrázolását.
A nemesasszony interaktív, mesterséges intelligencia által irányított változatának tervezése jelenleg is folyamatban van. Xin Zhui várhatóan kulturális emlékek tolmácsaként szolgál majd, és valós idejű beszélgetéseket folytat a látogatókkal.
Xin Zhuiról további érdekességeket találhatsz az alábbi videóban:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.