Test és lélek

Szexmentes randi? 7 ok, ami miatt egy pasi vonakodhat a lepedőakrobatikától - a pénisz mérete csak a sokadik - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.06.09.

Nem fáj a fejük, viszont nagy rajtuk a teljesítménykényszer és nem mindig értik a jeleket.

Forrás: Shutterstock

A legtöbben azt gondolják, a teremtés koronája bármikor kész összegyűrni a lepedőt szíve választottjával, és valóban, a tapasztalat is azt mutatja, hogy a hölgyek azok, akik gyakrabban mondanak nemet a lepedőakrobatikára. Tracey Cox szexuálpszichológus a DailyMail-nek azonban elmondta, bizony nem is olyan ritka, hogy éppen a férfiak mondanak nemet a szexre – különösen, ha az első alkalomról van szó.

A szakértő elmondta azt is, melyek a leggyakoribb okok, ami miatt a pasik inkább azt választják, hogy hazamennek a randi után szuszókálni, és persze azt is, mit kell tenni ilyenkor egy szexre éhes nőnek. Az első és legfontosabb leszögezni a pszichológus szerint, hogy ez leggyakrabban pont nem azért van, mert a férfi ne kívánná kedvesét. Sokkal prózaibb okai vannak annak, hogy a pasi nem teperi le egyből a nőt.

1. Félelem

A félelem ez esetben nem a visszautasításnak szól, hanem annak, hogy sok férfi tart tőle, hogy talán félreértette a jeleket, így nem akar erőszakoskodni. A metoo mozgalom előretörésével pedig egyre több férfi érzi azt, talán ő is volt már a kelleténél határozottabb, ha szexről volt szó, így inkább visszakoznak. Ha ezzel összevetjük azt, hogy a nők félénkebbek, ha arról van szó, hogy szexre kell csábítaniuk partnerüket, kész is a baj. A nő nem jelzi egyértelműen, hogy ágyba bújna a többedik randin, ő pedig nem érti, hogy cselekednie kellene.

Mit tegyen? Igenis kezdeményezzen a nő is! Flörtöljön, incselkedjen a kiszemelttel és meglátja, nem marad el a hatás! Ha nem olyan típus, aki képes ilyesmire, vessen fel egy nők bántalmazásával kapcsolatos témát, beszélgessenek, és így könnyen és spontán elmagyarázhatja a férfinek, hogy hol van önnél a határ – amit bizony már átléphetne.

2. Lassítani akar

Minél jobban kedvel egy férfi egy nőt, annál valószínűbb, hogy nem kívánja az első randin ágyba vinni, de azért is késlekedhet egy férfi a nagy kérdés feltételével, mert egyszerűen azt akarja bizonyítani, neki nem csak „arra” kell a nő. A nők pedig általában várnak, hogy erényesnek mutassák magukat. Pech, mert ha kölcsönös a szimpátia, akkor egy kiadós és élvezetes éjszakától fosztja meg magát a pár.

Mit tegyen? Lazítson és ne siettesse a dolgokat. Ha egy szerelmespár szexelni kezd, úgysem tudják abbahagyni. A hosszúra nyúlt erotikus előjáték még a hasznukra is válhat.

3. A tökéletes pillanatra vár

Bizony, a teremtés koronájába is szorult némi romantika, és egyre több az olyan férfi, aki szereti, ha az első szex eseményszámba megy. Ez is érzelmekről árulkodik.

Mit tegyen? Ha ön is romantikus, dőljön hátra és élvezze a pillanatot. Az ilyen férfiak nyilván készülnek is az első alkalomra, akár egy romantikus vacsorával, egy hétvégi kirándulással… Miért rontaná el? De azért nyugodtan mondja el kedvesének, hogy már alig várja, hogy lefeküdjön vele.

4. Stresszes

Ha egy férfit sok gond nyomasztja, neki sem a szex lesz az első és egyetlen, ami eszébe jut. A stressz a legnagyobb libidógyilkos.

Mit tegyen? Legyen jó pszichológus: ha tényleg akarja azt a pasit, segítsen neki ellazulni, beszéltesse a problémáiról. Hogy aztán hogyan oldja a feszültségét, az már az ön dolga!


5. Teljesítménykényszer

Ugye egy hölgy sem lepődik meg azon, ha azt mondjuk, a pasikat igenis érdekli, hogyan teljesítenek az ágyban és mit gondol róluk a partnerük. Az első alkalom előtt még nagyobb az izgalom e téren is. A nők helyzete könnyebb, hiszen nemi szervük nagy része rejtve van, és még ha nem is sikerül kellően benedvesedni az első alkalomkor, könnyen és észrevétlenül megoldható krémekkel. De mit tegyen egy férfi, ha ott van pucéran és nem áll fel? És aztán ott az a nyomasztó kérdés is a fejükben: ha tettre kész is a szerszám, vajon elég nagynak látja-e szívük hölgye azt? Csoda, hogy ennyi kínzó kérdés mellett nem mernek egyből fejest ugrani az ágyba?

Mit tegyen? Egy ilyen partnerrel semmiképpen ne rohanjon a vad szexbe, hagyjon neki időt. Becézgesse, dicsérje (igen, ott is), bókoljon, növelje az önbizalmát!

6. Egyszerűen nem olyan fajta

El kell mondanunk itt azt is, hogy bizony vannak pasik, akik tényleg nem kívánják annyit a szexet és nem egész nap azon jár az eszük, hogyan jussanak be különböző bugyikba.

Mit tegyen? Először is, legyen őszinte, leginkább saját magával. Ha önben lobog a tűz, de vizet talál, minek maradna vele?

7. Nem kívánja

Az utolsó pont bizony igen elkeserítő, és tulajdonképpen kezdhettük volna ezzel is: nyilvánvalóan az is előfordulhat, hogy a nő semmilyen nemi vágyat nem ébreszt a férfiban.

Mit tegyen? Ha nem biztos a fenti állításban, azért elsőként adjon egy esélyt, és próbálja meg elcsábítani a férfit. Ha tényleg nem akar öntől egy harmatos etyepetyét sem, akkor ebből bizony csak barátság lehet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713577811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy