„Anyukám terhes a férjem babájával – én pedig három hónap múlva fogok szülni”

anya
PUBLIKÁLÁS: 2024. október 31. 16:30
Egy nő az interneten kért segítséget, miután rájött, hogy anyukája gyereket vár a 25 éves férjétől, akitől ő is babát vár.

Egy fiatal nőnek összetört a szíve, miután kiderült, hogy az anyja terhes a férje gyermekével, miután rajta kapta őket az ágyban. A 18 éves lány elmondta, hogy 6 hónapos terhes a második gyermekével – de most azzal kell szembenéznie, hogy egyedül kell felnevelnie gyermekeit, miután a 25 éves férje és az anyja elárulták.

terhes nő, várandósság, babavárás
Fotó: Unsplash.com

Bár gyanította, hogy a férfi hűtlen volt hozzá, soha nem gondolta volna, hogy a „másik nő” a saját anyja lesz.

Eléggé pénzszűkében vagyunk, és kilakoltattak minket, mert nem tudtuk tovább fizetni a lakbért. Az anyagi nehézségek miatt én és ő az özvegy édesanyám házába költöztünk. Ennek már egy hónapja, azóta a vendégszobában lakunk

kezdte sztoriját Redditen a fiatal anya, majd így folytatta:

Eddig minden rendben ment, mivel anyukám támogatott minket és a gyermekünket. Tinédzserként lettem terhes, így mióta megszületett az első babám gyakran járok el a barátaimmal, próbálom megélni azt az életet, amiből kimaradtam, annak ellenére, hogy újra terhes vagyok”.

Azonban miután egy nap a barátaival volt, hazatérve gyanús zajokat hallott anyukája hálószobájából. Mivel a férjét sem találta sehol a házban, úgy döntött, hogy bemegy az anyja hálószobájába, hogy megbizonyosodjon arról, igaz-e a gyanúja.

Dobogó szívvel mentem be édesanyám szobájába, rettegve attól, amit látni fogok. A férjem és anyám teljes erőbedobással csinálták a dolgot. Amint megláttak, azonnal megálltak és magyarázkodni kezdtek. Anyám elkezdett arról beszélni, hogy milyen magányos, mióta apám meghalt. Nem maradtam tovább, hogy végig hallgassam, elmentem a házból a gyerekemmel együtt.

A fiatal nő a sokkoló eset óta az egyik barátnőjénél lakik a gyerekével, és nem veszi figyelembe férje és anyukája telefonhívásait.

Egy nap megjelent az ajtóm előtt, hogy beszélni akar velem. Egy kis mentegetőzés után elmondta, hogy terhes. Azonnal kirúgtam a házból, még mindig sokkos állapotban vagyok. Fogalmam sincs, mit tegyek. Kerülöm a gondolatokat, mert a stressz árthat a babának és a gyerekemnek

– mondta.

Babát várok, és már van egy gyerekem, nem tudok a barátaimra támaszkodni, és nincs családom, aki anyámon kívül segítene. De az árulás fáj, a férjem és saját anyám, pedig a gyerekeim megérdemelnek egy apát”

– tette hozzá a Mirror szerint. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.