Nagy népszerűségnek örvend az air fryer, azaz a forrólevegős fritőz. Míg az eszköz megkönnyítheti a sütést, a takarítása már bonyolultabb lehet. Eláruljuk, hogy lehet drága tisztítószerek és kimerítő súrolás nélkül tisztán tartani a konyhai gépet!
Az air fryer hely- és energiatakarékossága miatt igen kelendő, a hátránya csupán az lehet, hogy a makacs zsírt és az odaégett ételt nehéz eltávolítani róla. Kiderült azonban, hogy csupán öt perc az airy fryer tisztítása, ha az alábbi módon csinálod. A Mirror azt írja, mindössze annyi a teendő, hogy egy mosogatógépek tisztítására használt tablettát kell a légsütő kosarában feloldani, és így pillanatok alatt megszabadulhatunk a szennyeződésektől – ráadásul erőkifejtés nélkül, percek alatt!
– Én ezt mindig forró vízzel csinálom, hagyom ázni, majd lemosom – osztotta meg tapasztalatát egy kommentelő. Egy másik hozzászóló megjegyezte, a trükk a legmakacsabb szennyeződések esetén is működik! Létezik azonban egy másik technika is, ha nem lenne otthon mosogatógép tisztító tablettád: eszerint épp csak egy löttyintésnyi mosogatószert és egy kanál szódabikarbónát kell forró vízben feloldani a fritőz kosarában. Ezt követően körülbelül 20 perc alatt feloldódik az odaégett ételmaradék.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.