
Mindannyian tudjuk, hogy fogainkat legalább naponta kétszer kell megtisztítani. Minden reggel és este minimum két percig. Azonban vannak olyan esetek, amikor érdemes békén hagyni a fogainkat.
Dr. Shaadi Manouchehri, egy londoni fogorvos elárulta, hogy három olyan időszak van, amikor soha nem szabad fogat mosni, mert az több kárt tesz, mint használ. Mutatjuk, melyek ezek az esetek:
Soha nem szabad fogat mosni hányás után. A gyomor tartalma rendkívül savas, és a száj is nagyon savas állapotban van ilyenkor, így ha közvetlenül utána fogat mosunk, azzal koptatjuk a zománcot
- magyarázta a szakember, aki rendszeresen oszt meg szájápoláshoz kapcsolódó tartalmakat a követőivel.
A fogorvos elmondta, hogy ez egy érthető reakció, hiszen ilyenkor mindenki megpróbál megszabadulni a rossz leheletétől, de ha közvetlenül a hányás után fogat mosunk, azzal lényegében minden kis résben elkenjük ezt a rossz és savas anyagot.
Sokan a reggelit követően egyből a fürdőszoba felé veszik az irányt. Azonban a szakember szerint soha nem szabad közvetlenül a reggeli után fogat mosni.
− Ilyenkor a szád nagyon savas, és ha fogat mosol, akkor ezt rádörzsölöd a fogaidra, amelyek idővel így elkophatnak - fejtette ki Dr. Shaadi Manouchehri.
A fogorvos közölte, érdemes várni a fogmosással akkor is, ha korábban valamilyen édességet fogyasztottunk.
Ne moss fogat, ha éppen édességet ettél, várj legalább 60 percet. Ilyenkor a szád tele van savval, és ha azt a fogaidon szétdörzsölöd, akkor azzal tönkre teheted a zománcot
- figyelmeztetett a szakember.
A videóban elhangzottak sokkolták az embereket. Sokan megjegyezték, hogy évekig rosszul mostak fogat, míg mások arra panaszkodtak, hogy ezeket gyerekként nem mondták el nekik, ugyanis így sok esetben megmenthették volna a fogaikat - írja a Ladbible.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.