Vigyázat!

Tudtad, hogy a saláta veszélyesebb a csirkehúsnál is? Mutatjuk, miért

Piréz

Létrehozva: 2023.04.23.

Komoly aggodalmakat fogalmaztak meg a szakértők.

Komoly veszélyre figyelmeztetnek a Consumer Reports szakértői, akik megvizsgálták, hogy az utóbbi hat évben milyen élelmiszereket hívtak vissza vagy vontak ki a forgalomból bakteriális fertőzés miatt, illetve milyen járványok törtek ki az elfogyasztott táplálék miatt. 

Kiderült: a salátától és úgy általában a leveles zöldségektől kell a legjobban tartanunk  Fotó: Pixabay

A kiértékelt adatok alapján állították össze azt a tízes listát, amely szerintük a legnagyobb kockázatot hordozza:

  1. Leveles zöldségek
  2. Sajtok és felvágottak
  3. Darált marhahús
  4. Hagymafélék
  5. Pulykahús
  6. Csirkehús
  7. Papaja
  8. Barack
  9. Dinnye
  10. Liszt

A legveszélyesebbnek tehát a leveles zöldségeket és az azokból készült salátákat találták. A meglepő eredmény egyik oka, hogy a salátákat az esetek többségében nyersen fogyasztjuk, és a tisztítás sem jelent százszázalékos megoldást. Az egyetlen hatásos módszer a hőkezelés lenne, ez azonban a nyers saláták, salátakeverékek esetében elmarad. Márpedig a zöldségeket és gyümölcsöket nem tiszta ivóvízzel öntözik, ráadásul a szarvasmarhatrágyával együtt beszivároghatnak a termőföldbe az állatok beleiben megtalálható halálos baktériumok is.

Kórokozók egyébként a feldolgozás során is rákerülhetnek a salátákra, ha pedig a baktérium bejut a gépsorokba, akkor egy gyártási ciklusban minden terméket megfertőzhet. A szakértők szerint ezért érdemes a kész salátakeverékek helyett a fejes zöldségeket választani, amelyek esetében a külső levelek eltávolításával és az alapos tisztítással csökkenthetők a kockázatok – írja a Mindmegette oldala.

https://cdn.borsonline.hu/2023/04/l9Ea38kM5TZiHijfki9JruRCj9AMyMtygvjHnnrGEFE/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmOTgwZGNjZWM5NjQ3NmRhMTEwNjVkY2VmYzVkMjlm.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Eláruljuk, melyik salátával fogyhatsz, és melyiket felejtsd el

Tévedés, hogy minden saláta diétás!

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713508215
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142554_auto_resized.png
metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713508215
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713508215
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713508215
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy