A legkövérebb időszakában 160 kilót nyomott a most 27 éves Daulton Allard, aki ötéves korában már túlsúlyos volt. Tizenkét évesen ugyan egyszer megpróbálták fogyókúrára fogyni, de nem jártak sikerrel, a fiú csak hízott és hízott egészen 23 éves koráig, amikor társai azzal cukkolták, hogy képes-e megtartani a billentyűzetet a hasán, mint Peter Griffin a Family Guy-ból?
A könnyed viccnek indult beszólás azonban nagyon rossz hatással volt a New Jersey-i Daulton önértékelésére, 2017-ben kórházba is szállították rendkívül erős mellkasi fájdalommal. Addigra már öt éve érezte, hogy szorít a mellkasa, de addig nem volt ilyen erős a fájdalom. Orvosai megfenyegették, hogy ha így folytatja, nagyon hamar meg fog halni, így hát Daulton első körben elhagyta a szénhidrátokat, és láss csodát, a fogyókúra első hónapjában máris fogyott 4,5 kilót. Alacsony szénhidrát- és zsírtartalmú élelmiszerekre váltott hát, salátákat evett öntet nélkül, sült csirkével. Ha édeset kívánt, diétás üdítőket szürcsölgetett.
Idővel beépítette a testmozgást is a napirendjébe, amikor már volt rá energiája, kilenc hónap kőkemény munkájával pedig összesen 90 kilót adott le. A diéta kezdete óta már nem fáj a mellkasa és a mentális állapota is jelentősen javult.
Sőt, 26-27 évesen végre összejött élete első barátnőjével is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.