Az „elég jól megvagyunk együtt” jelenség sokkal többször fordul elő, mint gondolnánk, és akár több éven, évtizeden keresztül is eltarthat, mielőtt a párok lépnek. Sokszor a külső szemlélők észre sem veszik, hogy a tagok elhidegültek egymástól, mivel ez nem minden esetben jár veszekedéssel, csupán a négy fal között nem működnek már a dolgok. A megromlott házasságoknak több oka is lehet.
– Az egyik, hogy ott vannak a gyerekek, akik sokak szerint kapcsolatmegmentő tényezők. Azonban nem elég csak a gyerek iránti érzelem ahhoz, hogy a pár együtt maradjon. Ha még túl kicsik, akkor a szülők azzal érvelnek, hogy nem akarják elhagyni őket. Ehhez a gondolkodáshoz még hozzájön a közös vagyon, például a ház, ami szintén a két ember keze munkája – magyarázta dr. Rusz Edit szexuálpszichológus.
– A harmadik, és talán legfontosabb tényező, hogy a kapcsolat nagyobb része, tehát az érzelmi kötelék erős, ezért saját magukkal kötnek kompromisszumot a felek, nem a másikkal. Ilyen esetekben viszont elmarad a testiség, ami egy jó kapcsolat alapja – figyelmeztetett a szakértő.
A kapcsolat ellaposodása is okozhat gondot, amely miatt előtérbe kerülnek a problémák. Ezekkel meg kell küzdeni, vagy megtanulni együtt élni velük. Ha a párunknak vannak olyan szokásai, amelyeken nem tudunk változtatni, akkor inkább azon kell dolgoznunk, hogy ezeket elfogadjuk, megszokjuk. A megszokás mellett előfordul az is, hogy csak azért nem szakítanak a párok, mert félnek, hogy ezután már nem fognak senkinek sem kelleni, nem tudnak új kapcsolatot létesíteni. Ez önbecsülési problémákra utal, amely szakértő segítségével újraépíthető.
A szexuálpszichológus szerint a női vagy a férfi öntudatot mindig helyre lehet tenni, ez a kapcsolaton és a saját magunk életén is sokat segíthet. Ha úgy érezzük, hogy valóban ki kell lépnünk a kapcsolatból és mennünk kell, akkor nem szabad, hogy ez az egy dolog tartson vissza minket a változástól. Azonban azt is szem előtt kell tartanunk, hogy az önbecsülésünk rendbetétele akár a kapcsolat javulásához is vezethet.
Szerencsére már rengeteg szakértő tud segíteni abban, hogyan tudjuk újra felszítani a lángot a kapcsolatban. Dr. Rusz Edit szerint akár tíz rossz év után is megmenthető egy kapcsolat, még akkor is, ha a tagok ezt másképpen érzik.
– A szexualitás nemcsak ösztön, hanem tanult viselkedés is. Ezen segíthet a terápia, amivel úgy lehet megváltoztatni az ellaposodott vonzalmakat, hogy a szerelmi élet újra erőre kapjon. Fel kell építeni egy új intimitást, amely elindítja, majd a későbbiekben fenntarthatja a vágyat és az egymás iránti érdeklődést a párok között – tisztázta a szexuálpszichológus.
Azonban ahhoz, hogy egy pár eljusson a segítségkérésig, szükséges a felismerés, és az együttműködés. Ha az egyik fél nem akarja megoldani a problémát, akkor ott már nincs sok lehetőség a továbbiakban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.