Rohamosan nő a férfimeddőség, muszáj beszélni róla

testeslelek
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 05. 16:30
2035-re olyan kritikus szintet érhet el a férfimeddőség, hogy már nem lesznek képesek megtermékenyíteni a nőket.
Fái

1938-ban még 120 millió spermium volt 1 ml ondóban. Ez a szám a 90-es évekre 70 millióra csökkent.

– Eszerint 2035-re a az átlagos spermiumszám 20 milliós érték alá esik, vagyis a férfiak nem lesznek képesek megtermékenyítést elérni. Ez a világszerte tapasztalható tendencia a népszaporulat folyamatos csökkenését jelenti, ami nemzetek lassú kipusztulásához vezet – mondta Prof. Dr. Ősapay György, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

Erről a problémáról a férfiak nem értesülnek, és ha tudomást is szereznek róla, a pszichológus szerint többnyire elutasítják a felelősségüket.

– Egyáltalán nem tudatosul bennük, hogy ők is lehetnek meddők, csak miután átestek az orvosi vizsgálaton és egyértelművé válik, hogy nem a párjukban van a hiba. Utoljára a férfi foglalkozik magával és még akkor is hárít, pedig nincs rá oka. A terméketlenség ugyanis betegséget és nem impotenciát jelent, nem szégyellnivaló dolog – magya­rázza dr. Szöőr Anna pszichológus.

Az esetek 60 százalékában a férfiak, és csupán 40 százalékban „felelősek” a nők az elmaradt gyermekáldásért. Ma már a férfiakon múlik, hogy a világ kihal, vagy sem.

– Jó hír, hogy a férfimeddőség kezelhető. Ha a kiváltó okok szervi eredetűek, az orvos segíthet. Amennyiben másról van szó, akkor életmódbeli változtatásokkal, helyes táplálkozással, alkalmas öltözködéssel és gyógyhatású készítményekkel javítható a spermiumszám – nyilatkozta dr. Ősapay György, aki egy amerikai céggel közösen olyan megtermékenyítést-fogamzást elősegítő készítménypárt fejlesztett ki férfiaknak és nőknek, amely segíthet meddő pároknak.

Fontos beszélni erről, mert a magyar népszaporulat régóta csökken, a reprodukciós ráta 1,3–1,4 körüli. Ha ez alá megyünk, akkor már nehéz visszafordítani a csökkenést. A lakosság számának minimális szinten tartásához szükséges 2,0-ra pedig szinte lehetetlen visszahozni.

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.