Kómában szülte meg kislányát a fiatal anya

megszülte
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 08. 04:10
"Az orvos az operáció előtt azt mondta, hogy ezt a műtétet még senki sem élte túl a praxisában, egyetlen reményünk van, hogy a feleségem még fiatal."
Bors

Colvina Jones agyvérzés következtében került kómába, éppen egy évvel ezelőtt. A mindössze 28 éves fiatalasszonyt terhesen érte az életveszélyes rosszullét, éppen házimunkát végzett, amikor rettenetes fejfájás tört rá, és már csak annyi ereje volt, hogy odakiabáljon a férjének, Mattnek, majd elájult, később tartós tudatvesztés állapotába került.

Egy közeli kórházba vitték a mentők, de ott nem tudták megműteni, ezért továbbszállították egy másik kórházba, ahol életmentő agyműtéten esett át. Az orvosok tíz százalékot adtak arra, hogy Colvina és gyermeke is túléli a súlyos állapotot, de ha nem avatkoznak közbe azonnal, mindketten meghalnak.

– Az orvos az operáció előtt azt mondta, hogy ezt a műtétet még senki sem élte túl a praxisában, egyetlen reményünk van, hogy a feleségem még fiatal – mondta a férj, Matt.

– Életem legborzasztóbb napjait éltem át.

Colvina ekkor 23 hetes terhes volt, a műtét sikerült, de a császármetszéssel még vártak, hogy stabilizálódjon az állapota, de hat héttel később világra segítették a gyermekét, így több esélyt láttak arra, hogy a baba életben marad. A beavatkozás nem volt kockázatmentes, az újszülött kislányt, Maiát kétszer kellett újraéleszteni, de szerencsére most már stabil az állapota.

Újabb hat héttel később Colvina is felébredt a kómából, amikor magához tért, és már jobban lett, akkor döbbent rá, hogy amíg ő életveszélyben volt, megszületett a gyermeke.

– Csoda, hogy mindketten életben maradtunk – mondta –, amikor a kislányomat magamhoz ölelhettem, az volt életem legboldogabb pillanata. Ő az igazi csoda az életünkben. 

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.