Lakatos Levente: Szigor – erotika férfiszemmel 2/20. rész

– Keményebben! – utasít érzéki hangon Liza.

Telhetetlen nőszemély – mosolyodom el magamban, és ahogyan azt óhajtja, teljes erőmmel öklelem újra, meg újra. A takarítószertár polca fémesen sikítozik a rángató elántól, egy csomag kéztörlő a földre bukfencezik. Micsoda disznóólat szeretkezünk össze…

Liza fürdőzik a vadhullámú ingerárban, én eközben a résnyire nyílt ajkára fókuszálok, napok óta ez a kihívó vörösre kent száj kísértett. Előregörnyedek, egyik tenyeremmel Liza gerincét támasztom, a másikkal a tarkóját markolom. Tekintete a fájdalom és a vágy elegyétől gyötrődő, egészen közel hajolok a szájához, ő csókra szomjas, én azonban csak megnyalom a húsos rést. Lüktetően izgat, hogy falánkságom ellenére képes vagyok az önuralomra. Ez ugyanis a megőrzött józan eszemet igazolja. Büszkeségem aztán másodpercekkel később máris oszladozni kezd. Lihegésünkkel és szuszogásunkkal mintha egy újabb, felsőbb szinten kapcsolódnánk össze. Mintha a lelkünket fújnánk egymásba. A cirógató érzés hatására olyan dolog történik velem, amire még tiszta lelkű kamaszkoromban sem volt példa, a testet-lelket átjáró, kombinált ingertől kontrollálatlanul a csúcs közelébe csúszok.

Mi a fenét művel velem ez a nő?

Tiltakozón Liza szájába nyögök, hogy pozitúrát válthassak, megemelem, nyirkos felsőtestünk összeölelkezik. A fenekénél tartom, ő a nyakamba csimpaszkodik, amint a szűkös helyiségben megfordulunk, vállammal elsodrok néhány felmosófát. Liza háta a falnak simul, ujjaival a hajamba túr, begerjeszt a felismerés, hogy az első aktusunkról emlékszik, mennyire kedvemre való, ha körmével a fejbőrömet szántja. Nyaka tövéhez hajolok, magamba szippantom parfümje virágillatát és kérlelhetetlen hevességgel teszem magamévá.

– Nézz rám! – nyögi. – Látni akarom az arcodat, amikor elmész!

Ráemelem ködös tekintetemet, ő az alsóajkába harap, határozott mozdulataimat feslett hunyorgással fogadja. Közben körbeszorít odalent.

A pillantás, karmolás és az intim ölelés mesterhármasa egy esztelenül rendhagyó helyszínen – ennyi szégyentelenség éppen elég ahhoz, hogy néhány moccanással később ismét a csúcs közelébe törjek. Mordulok, és egész testemben feszülve, a gyönyörtől meg-megremegve robbanok. Beleremeg a világ. Liza velem nyög, a körmét a hátamba vájja, és az eddigieknél is erősebben szorít. Hiá­ba kért az ellenkezőjére, képtelen vagyok nyitva tartani a szememet, hagyom, hogy a mámor az összes érzékszervemet sötét tudatlanságba borítsa. Egy, ritkán és legfeljebb harminc szekundumig megközelíthető helyen, az utolsó cseppemig kifacsaró élvezetben járok.

– Azt kértem, nézz rám közben! – csattan arcomon az ébresztő pofon. Kajánul elvigyorodom. – Tényleg egy pofonnal nevettetlek meg először? – elhűl, de mosolyog. Mielőtt reagálhatnék, a szertár ajtaja felől szűrődő nesz égető problémával szembesít. – Jön valaki!

Kapkodva öltözködünk. Mind­hiába.

– Ez lesz az a szoba! – először az ismerős hangot, majd a telefonkijelzőjének fényében a férfi arcát is meglátom. Mindketten ledöbbenünk: – Szigor?

Olivér az, a szőke hoszteszlányt vezeti az általam megemlített, titkos kéjelgőbe. Lizával mindketten zsarolhatóvá váltunk, a cégemben tulajdonrészt követelő törtető tönkretehet bennünket. Mindennek vége?

(Vége) 

Ha több kell az átlagosnál, keresse a Borsot a Magazinokkal!