Lakatos Levente: Szigor - Erotika férfiszemmel 2/17. rész

vagyesvegzet
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 20. 01:00
Kihasználom az alkalmat és pajkosan Liza fenekére csapok. Meglepettségében ugrik egyet, aztán dorgálón rám sandít és fenyegetően sziszegi: – Fejezd ezt be, különben jelenetet rendezek! – közben a terem másik végében diskuráló vőlegényére pillant.
Lakatos Levente

– Szentesy úr, csak nem kémkedik? – szólít meg búgó, mosolygós hangján Glória asszony, a fogadást adó húsipari cég fejének felesége, amikor a közelükbe ólálkodom. Liza eddig nekem háttal állt, a vezetéknevem hallatán elkerekedett szemmel fordul hátra. Érintésnyire állunk egymástól, érzem a parfümje illatát, neki pedig talán a meztelen vállát simogatja a leheletem, közelségünk az emberekkel zsúfolásig telt teremben mégsem feltűnő. Cseles ruhát visel, szinte az egész háta meztelen, haját felfogta, tarkójánál néhány tincsnyi hajszál kunkorodik. A látvány, illetve a tudat, hogy nincs rajta melltartó egészen felizgat.

– Szerettem volna meggyőződni arról, hogy valóban olyan csinos-e ma este, amilyennek messziről tűnik! – bókommal burkoltan Lizának üzenek, mégis a közel hetvenéves asszony szemébe mondom, aki erre olyannyira elvörösödik, hogy arcpírja a vastag alapozórétegen is átsejlik.

Míg zavarában Liza karba fonja a kezét és hangtalanul hápog, az asszony megkérdezi, ismerjük-e egymást, mire egyszerre rávágjuk: – Igen – hozzáteszem: – Egy televíziós műsor kapcsán már találkoztunk.

– Gratulálok, Igor! Hallottam, hogy ön lett a kormánypárt kampányfőnöke – dicséretét alátámasztandó Glória bólint is egyet. – Ugye tudja, hogy kockázatos játékba vágott? A megbízással hosszú távon megalapozhatja a jövőjét, ám egy elbukott választás a maga kudarcát is jelenti – igen, tudom, számtalanszor hallgattam végig ezt a kioktató szövegelést. Mielőtt kedvesen leállítanám Glóriát, megelőz: – A győzelemhez elengedhetetlen a minél szélesebb körű kampány, amihez pedig ugyebár anyagi támogatásra van szükségük – kacsint, majd egy hozzá lépő nőhöz fordul.

Kihasználom az alkalmat és pajkosan Liza fenekére csapok. Meglepettségében ugrik egyet, aztán dorgálón rám sandít és fenyegetően sziszegi: – Fejezd ezt be, különben jelenetet rendezek! – közben a terem másik végében diskuráló vőlegényére pillant.

– Mifélét? – provokálom a vörös ajkát szuggerálva.
– Pofozkodós félét – felvonja a szemöldökét.

Glória visszafordul felénk, és derűs tekintettel ott folytatja, ahol az imént félbeszakították: – A szponzoráció tehát létfontosságú, minél több nagy cégnek tudnak kecsegtető jövőképet kínálni, annál tetemesebb büdzsét gyűjthetnek – összegzi a politikai megvesztegetés részleteit a nő. A színfalak mögött a pártok gyakran kedvezőbb feltételekkel, adócsökkentésekkel vagy beígért állami rendelésekkel édesgetik magukhoz a mamutcégeket. Kvázi befektetést kínálnak: adakozzanak a számukra, melyet győzelem esetén, különböző kiváltságokkal többszörösen visszafizetnek. – Kérem, adja át a feletteseinek, hogy nagyon úgy fest, az ellenzék éppen önökre licitált! Kössék fel a gatyájukat!

Glória követ hajított a tóba, majd udvarias bocsánatkéréssel továbbáll. Liza ezek szerint nem csupán kapcsolatépítési, hanem megvesztegetési szándékkal érkezett a fogadásra. A helyzet mindkettőnknek kellemetlen. Liza lebukott, amit nekem kötelességem volna megosztanom a kampánystábbal. Túl sokáig állunk ott leforrázva ahhoz, hogy ne keltsünk feltűnést, a leselkedő szemek közvetlenül a fülébe suttogtatják velem: – Menjen egy kört, aztán jöjjön utánam! A teremből kilépve forduljon balra, a folyosó végén jobbra! Második ajtó.

(folytatás)

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.