– Menned kell! – közlöm kurtán a mellettem pihegő Szandrával. A nő felül teljesen meztelen, altestét mindössze falatnyi bugyija takarja.
– Ne viccelj! – kacag. Szandra olyan típus, aki szereti érettebbnek tettetni magát a koránál, nevetésébe ezért némi nagyvilági öblösséget vegyít. Amikor válasz helyett inkább a pénztárcámért nyúlok, önérzetessége lepotyogtatja róla álarcát, hangja egyre nyersebben cseng:
– Ezt nem teheted velem, Igor! Én nem vagyok lotyó, akit a cumi után kivághatsz! Azt hittem, hogy ami köztünk van az…
– Egyszerűen csak… – szakítom félbe erélyes hangon, mielőtt túlságosan is elragadtatná magát, majd lényegesen higgadtabban folytatom: – Oda szeretném adni a rúzs árát. És nagyon sok a munkám, nincs időm megvenni azt a karórát, amiről beszéltél. Kérlek, segíts ki, és lepd meg magad vele!
Míg a nők fegyvere a simulékonyság, a férfiak a kedves segítségkéréssel képesek kiütéses győzelemre. Szandra összezavarodik, engem pedig elfog a bizsergető büszkeség: ilyen körülírtan sem adhatták még a tudtára, hogy de, ribancnak gondolják.
– Ki jön hozzád? – kérdezi gyanakvón. Azt hiszem, Szandra belesétált a ragaszkodás csapdájába. Habár figyelmeztettem előre, hogy velem ne tervezzen kapcsolatot, és ő erre rábólintott, a vágy átszakította a tudatában felállított határokat.
– Munkaügyben jön egy kollégám – lódítom szemrebbenés nélkül, mielőtt a féltékenység teljesen megbomlasztaná.
– És szégyellsz előtte? – felpattan a kanapéról, csípőre vágja a kezét. Humoros kép ez a maga
pőreségével, szerencse, hogy engem nehéz megnevettetni, a vigyorom sértené. A kérdés mögötti gondolat azonban már nem ad derűre okot, Szandra nem csupán féltékeny, hanem valami olyasmibe is csimpaszkodik, ami valójában nem létezik. Mi az aktusaink idején felül sehogy nem számítunk egy párnak. Muszáj vele megértetnem, hogy helytelen irányban halad, de nincs időm, Liza pillanatokon belül az ajtómon kopogtat, miközben Szandra még mindig csaknem teljesen pucér. Összeütközésük elkerülhetetlen, csak a becsapódás erején tompíthatok.
– Találkozni fogtok, de hálás volnék, ha nem meztelenül fogadnád – majd hozzáfűzöm: – Azt pedig ki nem állhatom, ha munka közben játszik velem a kísértés.
A lírai gondolat hallatán felcsillan a szeme. Míg a kísértés az ő értelmezésében édes, az enyémben messziről kerülendő tényező, de erről nem kell felvilágosítanom. Nem szeretem megvezetni a nőket, de a cél szentesíti az eszközt. Távozzon mielőbb, máskor alkalmat kerítek majd arra, hogy őszintén is elbeszélgessek vele.
– Elmegyek, de ígérd meg, hogy szakítasz rám időt – bólint nagy kegyesen, hangja ismét olyan búgó, akár egy dámáé. – Férfiatlan, hogy velem akarod megvetetni a saját meglepetésemet. A rúzzsal viszont az én ajándékom. Legalább lett egy újabb cselem, amivel felizgathatlak.
Siettetném szedelőzködésében, amikor kopogtatnak.
– Menned kell! – sziszegem, mire szemét forgatva végre elindul kifelé.
A kínos találkozásra készülve, mély levegőt véve nyitom az ajtót. A két nő egymásra pillant. Liza zavart, de kedvesen kérdő mosollyal konstatálja a helyzetet, Szandra azonban csaknem felrobban az érkező vörös árnyalatú rúzsa láttán. Mindent megért. A féltékeny nőknél pedig nincs veszélyesebb fenevad.
(folytatjuk)
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
