Hetvenegy kilót fogyott, majd rálelt a boldogságra

boldogság
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 10. 05:10
Sam Rouen mindössze húszéves volt, amikor 2008-ban megnyerte az ausztrál Nagy Fogyás című tévéműsort.
Bors

A kölyökképű fiú 71 kilótól szabadult meg a verseny során, 154 kilósan kezdte a több hónapos kalandot. Teljesen megváltozott az élete, nemcsak a külseje lett sokkal jobb, de a közérzete is, megvalósíthatta nagy álmát, és tűzoltó lett.

A fogyással nem állt meg ott, rendszeresen eljárt a konditerembe, és teljesen kigyúrta magát, olyannyira, hogy az önbizalma is kezdett helyreállni. Annyira azért nem, hogy a terem legszebb lányát, a fitneszmodell Natalie Pagettet leszólítsa, de ahhoz azért volt bátorsága, hogy amikor a lány kezdeményezett, gyorsan reagált.

– Nem szabad meglepődni azon, hogy ebben a tekintetben ügyetlen voltam, hiszen amíg a túlsúlyommal küzdöttem, mindössze egyetlen barátnőm volt – mondta az ausztrál Daily Mailnek Sam. – De Natalie nagyon tetszett, így amikor kezdett érdeklődést mutatni felém, végre rászántam magam, hogy én is nyissak. És szerencsére jól sült el a dolog, tökéletes párt alkotunk, mindketten sportőrültek vagyunk, de azon kívül is sok tartalmas programot csinálunk együtt. A munkám is szuper, imádom a tűzoltói feladatokat, megmondom őszintén, soha nem gondoltam volna, hogy ekkora fordulatot vesz az életem. Az egész olyan, mint egy álom. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.