A bournemouth-i Jenny Clark 115 kilós és totálisan önbizalomhiányos volt, amikor a szülés után nem sokkal megjelent a helyi edzőteremben. Már a kezdetekkor megállapította az edző, hogy nagyon szimmetrikus a testfelépítése, és bátorította a rendszeres mozgásra.
Másfél évvel Mason megszületése után Jenny már több mint harminc kilótól szabadult meg, de nem volt elégedett magával. Néhány kudarc után tovább folytatta az elszánt munkát, áttért a súlyzós tréningekre, és négy évvel a kezdetek után ma ott tartunk, hogy a 115 kilós nőből egy 64 kilós, csupa izom nő lett, a testzsírindexe kilenc százalék alá került. Azóta több versenyt is megnyert, például hazája országos bajnokságát, amivel kvalifikálta magát a testépítő-világbajnokságra.
– Először más mozgásformákkal próbálkoztam, de nem igazán jöttek be – meséli a 36 éves Jenny, aki napi három órát edz. – Fogytam-fogytam, de nem értem el a kellő formát. Az edzőm hívta fel a figyelmemet a súlyzós edzésekre, amelyek sokkal hatékonyabbnak bizonyultak minden másnál. Az első versenyemre hirtelen vezérelve neveztem be, és kudarcot is vallottam, az utolsó lettem. Nagyon csalódott voltam, de a balsiker még elszántabbá tett. Két hétre rá újra elindultam egy versenyen, ezen már az utolsó előtti helyen végeztem. Ha valakire, hár rám abszolút igaz, hogy lépésről lépésre értem el a sikereimet.
Jennyt mindenben támogatta egykori testépítő férje, Dominic, aki nem titkolja, hogy így sokkal jobban tetszik neki a felesége, mint amikor elhízott volt. Dominic végig jó tanácsokkal látta el, és amikor kudarc érte, akkor is bátorította. Mitöbb, nőiességében is megerősítette.
– Nem titkolom, hogy amikor strandon vagyunk, sok férfi megjegyzi, hogy túl izmos vagyok – meséli Jenny. – Megértem, ha nekik nem tetszem, mindenkinek mást jelent a szépség. Nekem az a fontos, hogy a férjemnek tetszem, sőt ennél még fontosabb, hogy akkor is kitartott mellettem, amikor 115 kiló voltam.
Jenny végül nemcsak az önmagával való harcban, de a testépítésben is győzött. Amint meséli, a kezdetekkor nem tudta, hogyan kell pózolni a színpadon a versenyek alkalmával, de túljutott a kezdeti ügyetlenkedéseken. Azt is nehéz volt megszoknia, hogy amíg nem versenyzett, hétköznapi emberként kifejezetten erősnek, fittnek, izmosnak számított, de a versenyzők között nem volt jobb az átlagnál vagy a gyenge középmezőnynél. Fájdalmas volt a felismerés, de ez lendítette tovább, hogy aztán végül egészen a bajnoki címig jusson el… Kisfia, Mason és férje, Dominic legnagyobb büszkeségére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.