Kiss Manyi: nem lehetett az imádott gróf párja

vagyesvegzet
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 28. 16:00
A napokban van Kiss Manyi halálának 44. évfordulója. A legendás színésznő féltve őrizte minden magánéleti titkát, unokaöccsének visszaemlékezése volt segítségünkre.
Tamás Rita

Kiss Manyi a székelyföldi Kiss Lajos kántortanító és Nagy Zsuzsánna tanítónő harmadik gyermeke, négyesztendős volt, amikor szülei elváltak. Manyit anyja testvére vette magához. Az első színpad, ahol fellépett, a kertjükben volt, édesapja a pajta mellé ácsolt számára egy emelvényt. Hétévesen már a csíkszentmártoni előadáson vett részt, a gimnázium elvégzése után egyenes útja vezetett a kolozsvári zenekonzervatóriumba.

Hamarosan Miskolcra szerződött, itt látta meg Móricz Zsigmond, aki megjósolta sikeres jövőjét, majd Szegedre csábították. Szegeden ismerte meg Alfredo Ufferinit, egy olasz bűvészklán fiatal reménységét, a jóképű, szenvedélyes, de ugyanakkor hűséges fiatalembert. Első látásra egymásba szerettek, és mivel a család többi tagját is elbűvölte Manyika, áldásukat adták az esküvőre. Férje miatt elköszönt ötven szerepétől, úgy hitte, hogy a cirkusz világa és a szerelem pótolni tudja imádott hivatását, de aztán rájött: nem tud a színpad nélkül élni, elhagyta a férjét.

Nehezen indult újra a karrierje, de végül magára talált, és anyagilag is kiegyenesedett: ekkor bérelt házat az Árnyas úton, ahol kutyákat, macskákat, kecskéket tartott. Ezekben az időkben talált rá újra a szerelem a 21 éves Károlyi István gróf személyében. A világot látott, rendkívül jóképű gróf megalapította a mai Örkény Színház elődjét, az első lépéseknél Kiss Manyi is ott volt. Ez is szerelem volt első látásra, rajongásig imádták egymást, de a grófi család közéjük állt, Károlyi nem vehette feleségül szerelmét. Miután megházasodott, még akkor is tartották a kapcsolatot, Kiss Manyi haláláig őrizte Károlyi hozzá írt leveleit.

A csalódást egy újabb szerelemmel űzte el. 1942-ben a keleti frontra, a Donhoz utazott a Tábori Színház tagjaként, hogy felvidítsa a katonákat. Több mint két hónapot töltött a mínusz negyven fokos hidegben. Itt ismerte meg Bakonyi Jánost, vagyis Mukit, aki elragadó stílusával a nők kedvence volt. Forró szerelem szövődött közöttük, amely hazatérésük után folytatódott, de egészen furcsa felállásban. A színésznő nem akarta, hogy kitudódjon Muki kiléte, ezért Nyúl úr néven járt hozzá, amolyan inas-kertész-sofőr-mindenesként.

Nyitott kapcsolatban éltek, de gyakran okozott közöttük feszültséget Bakonyi költekező szenvedélye, könnyelműen kezelte a színésznô nehezen megkeresett pénzét. Bánatában, a bizonytalanság elől menekülve a színésznő inni kezdett, hűséges barátai nem tudtak segíteni rajta. Hatvanévesen hunyt el, rákban, Nyúl úr egy évre rá követte a halálba… 

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.