Az életét a kisfiával, Bálinttal kettesben rendezte be Boros Krisztina. A Házon kívül műsorvezető-riportere igen határozott nő, a négyéves fiúcska azonban egy pillanat alatt leveszi a lábáról, teljes szimbiózisban élnek, nem is csoda, ha Kriszta észre sem veszi, ha egy férfi közeledik hozzá. Pedig legjobban arra vágyna, hogy valaki elbűvölje.
A képernyőn keresztül kemény nő benyomását kelti. A riportok témája miatt lehet ez? Mennyire azonos ez a kép a valósággal?
A riporteri szakma kemény. Amikor dolgozom, és ki kell deríteni valamit, az interjúalanyt valamilyen számára kényelmetlen témáról kell faggatni, tudok kemény lenni, de ez is inkább határozottság, amivel szeretném elérni a célom. Amit elhatározok, azt muszáj végigcsinálnom, ez tűnhet keménységnek. A civil életemben is határozott vagyok, de Bálint fiam sokat puhított rajtam.
Bizonyára ez a határozottság kellett ahhoz is, hogy Bálint négy évvel ezelőtt megszülethessen. Hiszen a párja néhány héttel azelőtt hagyta el, hogy kiderült: babát vár.
Harmincöt éves elmúltam már akkor, egzisztenciálisan is rendben voltam. Azt gondoltam, ha most elmulasztom az alkalmat, nem biztos, hogy lesz még lehetőségem szülni. Nem is tudom elképzelni, hogy egy nő miként tudja kiheverni, ha elvetet egy babát, pláne, ha minden feltétel adott az életében ahhoz, hogy akár egyedül is vállalja.
Sosem volt önben kétség a baba vállalásával kapcsolatban?
Azzal kapcsolatban nem, hogy megtartsam-e vagy sem. Egyértelmű volt, hogy igen. Persze, mint minden várandós nőnek, nekem is voltak kétségeim afelől, hogy képes leszek-e felnevelni, jó anyja leszek-e, menni fog-e egyedül. De mint az élet más dolgait, ezt is racionálisan kezeltem. Ez volt a helyzet, ezt kellett megoldanom. Ezek a kétségek aztán a mindennapok során eltűntek.
Bálint véletlenül érkezett vagy egy még biztos kapcsolatban tervezte a babavállalást? Amikor kiderült, áldott állapotban van, nem gondolták, hogy megpróbálják rendezni a viszonyukat?
Véletlen volt, de a legjobb dolog az életemben. Mire kiderült, hogy terhes vagyok, már vége volt, nem is gondoltam rá soha, hogy felmelegítsem. Nem tudtam volna azzal a férfival elképzelni az életemet. De azt hiszem, Bálint nem járt rosszul. A környezetemben látom, hogy azoknak a gyerekeknek sem jó feltétlenül, akiknek a szülei csak miattuk maradnak együtt, sőt! Bálint kiegyensúlyozott, abba a helyzetbe született, hogy csak anyukája van, és nem kellett megélnie, hogy az apja később hagy el minket. Nyilván az lenne az egészséges, ha lenne előtte egy apakép, de talán jobb neki, hogy még a születése előtt lezajlott mindez, ezért nem kellett megszenvednie. Így kettecskén szimbiózisban élünk. Előfordulhat persze, hogy egyedülálló szülőként túlságosan elkényeztetem, de remélem, hogy ez nem igaz.
A szavaiból úgy veszem ki, nehezen köt kompromisszumokat.
Ez igaz, és valószínűleg a határozottságomból fakad. Sokat voltam egyedül, megállok a saját lábamon, berendezkedtem erre az életre, vannak megszokásaim. Bálint persze egészen más kérdés, ő nagyon könnyen levesz a lábamról, de igyekszem következetes anya lenni, és olyan bizalmat kiépíteni kettőnk között, ami garantálja, hogy később is hozzám fordul, ha valamilyen problémája van. Ennek szellemében én is elmondok neki mindent, azt is, ha ideges vagyok vagy szomorú. Ha ok nélkül rákiabálok, képes vagyok bocsánatot kérni. Ez egyébként igaz másokra is, és hamar meg is bocsátok.
Pár hónappal Bálint születése után, 2011-ben két műsora is megszűnt. Ott volt egyedülálló anyaként egy pici babával. Milyen volt ez az időszak?
Nem estem kétségbe, tudtam, hogy a két műsor ellenére is helyem van az RTL Klubnál. Az viszont kétségtelen, hogy az a két műsor nagyon jókor jött, hiszen lehetett őket a baba mellett félállásban is csinálni. A Híradó és a napokban tízéves Házon kívül viszont teljes embert kíván. Szívesebben készítem, mint vezetem a mûsorokat. Persze sokat számoltam: meddig elég a spórolt pénzem, mennyi ideig tudok otthon maradni. Ez nyolc hónap volt, ekkor mentem vissza félállásba. Addigra az összes tartalékomat feléltem.
Hogyan rendezkedtek be ketten egy életre? Hogyan telnek a mindennapjaik?
Bálintot minden reggel én viszem oviba. Az is előfordul, hogy a stáb odajön értem, és onnan megyünk forgatni. Ha hosszú napom van, a fiam dadusa, Erika néni segít nekünk, illetve anyu is jön, amikor csak tud. Sokszor a lefektetése után is dolgozom, de arra mindig törekszem, hogy a hétvége az övé legyen. Gyakran tartunk „Bálint-napokat”, amikor ő választhatja ki, hogy mit és mikor csináljunk. Ilyenkor én is lelkesen csúszdázom a játszóházban, vagy ugrálok az ugrálóvárban. Szoktunk ketten pizsamapartizni is, ilyenkor mesét nézünk. Meseolvasás pedig minden este van, ahhoz akkoris ragaszkodom, ha anyukám nálunk van.
Ezekből a pörgős mindennapokból nem hiányzik egy társ?
Szeretnék, de egyáltalán nem könnyű, hiszen a napirendembe tényleg nagyon nehezen fér bele, hogy elmenjek kikapcsolódni. Tudatosan ezért nem keresek. De nem zárkózom el a lehetőség elől, bár az is igaz, hogy eleinte észre sem vettem, ha valaki közeledni próbált. Most már jobban felismerem, volt is valaki, aki a közelmúltban próbálkozott, de hamar megriadt az életmódomtól. Határozott vagyok, ez tény, de ez egy rám kényszerített szerep is, muszáj csinálnom.
Milyen férfira vágyna?
Hogy szőke vagy barna, az mindegy, olyan legyen, aki szereti Bálintot – ez alapfeltétel. Nem akarok lejjebb adni a tempóból, ezt is el kell fogadnia. Ha nem dolgozhatnék, nem lennék ugyanaz, nem lennék önmagam. Egy férfiban egyébként a kisugárzása fog meg elsőként. Azt is szeretném, ha a leendő párom vidám ember lenne, és ellensúlyozná a határozottságomat. Jó lenne, ha valaki néha döntene helyettem, és bár nem nagy fáradság kihívni például a villanyszerelőt nekem sem, de megoldaná helyettem, és könnyebbé tenné az életem.
Mivel lehet nőként levenni a lábáról?
Valaha le lehetett venni egy szál virággal is, vagy csak azzal, ha az illető beugrik a munkahelyemre meglepetésből, hogy örömet szerezzen. Tulajdonképpen most sem lenne szükségem másra, csak hogy valaki rám figyeljen, arra, hogy én hogy vagyok, nekem mire van szükségem..
Az első szerelem
Alsós általános iskolában egy fiú állt előttem a névsorban, így mindig együtt voltunk hetesek. A fél osztály szerelmes volt ebbe a fiúba, és én boldog voltam azon a héten, amikor együtt heteskedtünk. Ilyenkor minden szünetet velem kellett töltenie a teremben, de végül nem lett köztünk semmi. Pár éve véletlenül találkoztunk. Nagyon érdekes és jó érzés volt látni, pont olyan felnőtt lett belőle, mint egykor gondoltam.
