A moxibuszció a hagyományos kínai orvoslás egyik alappillére, mely a nyugati ember számára elsőre talán hihetetlennek tűnhet. Forróság, tűk és gyógynövények – mi, laikusok elsőre csupán ezt látjuk ebben a kezelési módszerben, melynek megismeréséhez dr. Yu Funian kínai professzor rendelőjébe látogattunk.
Amikor munkatársaink beléptek az impozáns, fővárosi rendelőbe először az orrukig sem láttak a gyógynövények égetésétől keletkezett „felhőtől”, melyet aztán pár perc alatt megszokott a szemük és az orruk is.
A professzor egy nagy szobába vezette kollégáinkat, ahol elfüggönyözött ágyakon feküdtek a gyógyulni vágyó páciensek. A terem közepén egy asztal volt, számtalan névre szóló kémcsővel, melyek apró, akupunktúrás tűket rejtettek. Emellett felfedeztek egy szivarhoz hasonló tárgyat, amely, mint kiderült, a moxibuszció (röviden moxa) elengedhetetlen tárgyi feltétele. Ezek rejtik ugyanis a felforrósított gyógynövényeket.
Használatával optimalizálható a szervezet keringése, így az regenerálódni, gyógyulni kezd, miközben valójában a szervezet saját maga mozgósítja energiáit. – Átadjuk a pácienseknek az energiát. Minimum 15 percig kell egy helyre fókuszálnunk, ami nehéz feladat, mivel nagyon meleg az eszköz, mellyel kivitelezzük. Ha esetleg túl forró a pára, akkor a beteg szól, és csökkentjük a hőmérsékletet – árulta el munkatársunknak dr. Yu Funian professzor, aki már több évtizede él és dolgozik hazánkban.
– Nekünk a beteg minden mozzanata egyfajta jel. Ha az érintett terület túlpirosodik vagy épp nem jelenik meg mellette pír, az is mérvadó.
Mire ajánlják a kezelést?
A moxa során az akupunktúrás pontok felett égetik a gyógynövényeket, melynek hatására azok kinyílnak, és a meleg bejut a szövetek közé. A szakemberek minden betegség esetén ajánlják, de kifejezetten hatékony fáradékonyság, mozgásszervi panaszok, daganatos betegségek, allergiák esetén. Az, hogy kinek hány alkalomra van szüksége a gyógyuláshoz, az az egyén általános állapotától és betegségétől függ.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.