Test és lélek

Kedvenceinkre is figyelnek a csillagok

A. T.

2013. november 28. csütörtök 17:00

A mindennapi életben a hozzánk passzoló ruhákat viseljük, sportot űzünk, a nekünk való munkát végezzük. Miért ne választhatnánk házi kedvencnek a személyiségünkhöz legjobban illő kutyust? Erről beszélgettünk egy asztrológussal és kutyatrénerrel.

Az ember leghűségesebb barátja a kutya. Ebben talán mindannyian egyetértünk, de ha azt mondják nekünk, hogy a csillagok állásában már eleve ott rejlik, milyen eb illik hozzánk, már felvonjunk a szemöldökünket. Ha pedig azt halljuk, hogy kedvenc négylábúnk nevében ott a végzete, vagyis nem mindegy, hogyan nevezzük el őt, már a homlokunkat is összeráncoljuk.

Arról már nem is szólva, hogy jelleme, leendő nehézségei szintén kiolvashatóak a csillagokból. Pedig igaz, ők is érző lelkek, akik életük során olykor boldogok, olykor szenvednek és olykor bizony rossz napjuk van. Ha ezt elfogadjuk, érzelmileg már egy lépéssel közelebb kerültünk négy lábú társunkhoz. Ha nagyon bátrak vagyunk, még a közös horoszkópunkat is elkészíttethetjük.

Összehangolva a családdal

Sziebig Tímea asztrológus párjával, Kovács László kutyatrénerrel az ebeknek szentelik az életüket. Kettejük gyümölcsöző kapcsolatából kelt életre a kutya-gazda asztrotréning. A pár igyekszik összehangolni a tudását, így könnyen tudják formálni az ember és kutya kapcsolatát, hogy az örömteli legyen.

Tímeának azonban nincs könnyű dolga, hisz az emberekkel ellentétben a kutyusok pontos születési adatait sokszor nem ismerjük. Pedig ha sikerül összegyúrniuk a kedvencek és gazdájuk személyiségét, akkor lehetőségük van az előrelátható problémákat kiküszöbölni,
kezelni.

– Nem mindegy, hogy milyen kutyafajtát választunk magunknak. Meg kell találnunk a személyiségünkhöz legjobban illőt, akit tudunk majd kezelni. Ezzel sok problémától megkímélhetik magukat a leendő gazdik. Ehhez a majdani kutyatulajdonos asztrológiai képletét hívjuk segítségül – árulta el Tímea.

– A legtöbb gond azonban a már meglévő kutyákkal adódik. Megnézzük, hogy melyek a kutyák erősségei, milyen kihívásokkal kell közösen szembenézniük, valamint hogy az eb egyáltalán mire hivatott a saját személyiségéből adódóan.

Unatkoznak a lakásban a munka nélküli ebek

Mégis milyen problémára utalhatott a szakember? Eláruljuk. Arra, hogy számos négy lábú kedvenc már rég elvesztette eredeti funkcióját (őrzés-védés, vadászás, stb.) és egy lakásban várják, hogy gazdijuk hazaérkezzen a napi munkából. Az egyedül töltött idő pedig megbosszulja önmagát. Gyakrabban jelentkeznek náluk magatartásbeli problémák.

Ilyenkor hangosan ugatnak a lakásban. A sétáltatásnál nem fogadnak szót: elhúzzák a gazdit, nem jönnek, ki a társaikkal vagy épp lecövekelik magukat egy pontra. Evési gondokkal küzdenek és még hosszasan sorolhatnánk.

Ha tapasztalatlanok vagyunk vagy épp kétségekkel küzdünk, akkor kérjük szakember tanácsát, aki akár házhoz is jár, és megtanítja nekünk a kutyatartás fortélyait.

Ne felejtsük el: a kutyusoknak is lehet rossz napjuk, és ez nem összekeverendő az előbb említett problémákkal. Egy jó gazdi azonban ösztönösen ráérez arra, ha kedvence „bal lábbal” kelt fel, és nem igyekszik mindenáron ráerőltetni az akaratát.

Számok segítenek a névválasztásban

Buksi, Morzsi, Tóni, Bella, Pajkos, Arcsi… Bizony, nehéz a választás, hogyan is kereszteljük el a család kedvencét. Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mi nevezhetjük el az ebet, akkor hívjuk segítségül a csillagokat!

A név is hordoz energiát, a betűknek van rezgésük, melyekhez a kutyák alkalmazkodnak (erről részletesebben olvashat a holnapi számban megjelenő Lilla Test és Lélek mellékletben). Ha azonban a család makacsul ragaszkodik egy névhez, akkor minden égi jel ellenére is válasszák azt a nevet, különben soha nem fogadják el a másikat. A legcélszerűbb viszont, ha listát írnak a nekik tetsző nevekből, és az asztrológus segítségével azokból választják ki az energiát adó nevet. 

Tűnhet akár furcsa divathóbortnak is, hogy kutyaasztrológus és tréner segítségét kérjük, de ideje elfogadnunk, hogy nem feltétlenül értünk ösztönösen az állatok nyelvén. Jól tud jönni, ha egy, a hozzáértő szakember által már kitaposott ösvényre lépünk, hisz ezzel sok kellemetlen perctől megkímélhetjük magunkat. Ráadásul felelősséget vállaltunk egy kis életért, aki ugyebár a saját nyelvén kommunikál velünk, amit ha már egyszer megfejtett valaki, miért tennék újra? És ha ehhez még a csillagok is útmutatást adnak, boldog gazdi-kutyus napokat tölthetünk együtt.

További cikkek

Intim

Öt mondat, amit senki sem akar hallani szex után

Ezotéria

Izgalmas napok elé néz a szerelemben ez a három csillagjegy

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezek most Magyarország legolcsóbb új autói, ki nem találná, melyik márka áll az élen

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 27.: a Rák angyalként segít mindenkin, a Vízöntő megmutatja érzéseit

life.hu

Kamerák előtt fakadt ki Csuti: "Elképesztő mód hiányzott Edina bejelentéséből az empátia, a tisztelet"

mandiner.hu

A Bundestag-elnök szerint „a lakosság egyre nagyobb részének nincsenek német felmenői”

szon.hu

Alig tudja rejteni... Megnőttek Nemazalány keblei?

origo.hu

Több ezer tonna műanyagrészecskével telítődött a hó az Alpokban

nemzetisport.hu

Rajtra hangolva: a Paks a télen a Covidtól sem kapott ki és szerzett 12 gólt

vg.hu

Megvan, hová temetik Csollány Szilvesztert

ripost.hu

Sokkoló látványt nyújt a hármasikreket váró nő hasa, rossz irányba nőttek a babák - Videó

mandiner.hu

Sára Botond: Elvittem a ferencvárosiak üzenetét Karácsony Gergelynek

magyarnemzet.hu

A szülész-nőgyógyász rácáfol Márki-Zay Péter szavaira

origo.hu

Elszaladt egy raklap térkőért a tüzépre, az autójától mindenkinek elakadt a lélegzete